Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2010 (9. évfolyam)
2010 / 4. szám - ELMÉLET - Radó Nóra: Fikció vagy valóság? Posztmodern háborúk a televízióban - Jessica Lynch különös esete
Fikció vagy valóság? Posztmodern háborúk a televízióban - Jessica Lynch különös esete A dokumentum fi lm megkísérli az eseményeket egy másik perspektívából felvillantani - egy nem amerikai perspektívából, tagadva majdnem minden részét annak az információnak, amelyet a 2003 áprilisában történt mentőakció után közzétettek. A dokumentumfilm készítői még a Pentagont is felkérték, hogy tegye közzé a megmentésről készített teljes verziót, és ne csak az ötperces, szerkesztett változatot, ezt azonban megtagadták, és a Pentagon szóvivője66 nem közölt semmilyen információt sem a mentőakcióról, sem Lynch hadifogoly sérüléseiről. Ebben a dokumentumfilmben Jessica Lynch története csupán illusztrációja az amerikai médiagépezet működésének, és George W. Bush, Tony Blair egy-egy mondat erejéig felvillanó képeivel, a hangeffektusokkal, a zenével, az osztott képernyővel felállították a díszleteket a háborús hírmanipulációról szóló üzenet igazolásához. A videó megkérdőjelezi a „beilleszkedő újságírás" (embedded journalism) gyakorlatát, vagyis hogy a hadsereg bizonyos feltételek elfogadása esetén engedélyezi a tudósítóknak, hogy katonai egységhez csatlakozzanak. Ezt a gyakorlatot és magát a fogalmat is az iraki háborúban vezették be az újságírók felől érkező kritikára válaszul, méghozzá a korábbi konfliktusokban, mint az 1990-91-es öbölháborúban a történésekhez való hozzáférés alacsony szintje miatt. 775 újságíró és fotós vett részt ebben a gyakorlatban,67 amely több okból is megkérdőjelezhető. A beilleszkedő újságírás kapcsolatot teremt az újságíró és a katona között, egyfajta bajtársiasságot, amely a tudósítás elhajlásait eredményezi a hadsereg és ezen keresztül a kormány nézetei és álláspontja irányába. Másrészt a haditudósítók a hadseregtől védelmet kapnak, és így gyakorlatilag lehetőséget a tudósításra. Ezen ellentmondásos jellegzetességek eredményezik a beilleszkedő újságírás kérdéses természetét. A dokumentumfilm ábrázolja ezeket az anomáliákat a beilleszkedő újságírással kapcsolatban, és bizonyos módszereket kínál az alternatív tudósításra, az ilyen alternatív utak esetén azonban az újságírók biztonságát érintő magas veszélyességi faktort szintén megmutatja. A beilleszkedő újságírás felvetését úgy interpretálhatjuk, mint egyfajta magyarázó tényezőt arra nézve, ahogy az amerikai újságírók kérdés nélkül támogatják a hadseregtől érkező információkat, s mindezzel tulajdonképpen legitimálják magát a gyakorlatot, amelyik az események tudósítását végző újságírók felelősségét áthárítja az amerikai kormányra és a hadseregre. A Jessica Lynch-sztori esetén a híreknek a kormány által közzétett információszeletek általi fabrikálása nyilvánvaló volt, miközben a dokumentumfilm felhívja a figyelmet annak veszélyeire, ha a tudósítás csupán katonai tisztviselők nyilatkozatain alapszik. A dokumentumfilm azonban olyan alternatív változatát kínálja a Jessica Lynch-sztorinak, amely által bizonyos elmozdulás történik a „másik oldal", az iraki fél reprezentációja felé. Valamelyest zavaró ugyanakkor, hogy Jessica Lynch, a főszereplő véleménye teljesen hiányzik a dokumentumfilmből, valamint a Lynch közlegény megmentése című film is csupán a mozi első felében koncentrál rá, fő karakternek az iraki jogász tekinthető. 2010. tél 125
