Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2010 (9. évfolyam)
2010 / 4. szám - NEMZETKÖZI JOG - Lux Ágnes - Szabó Máté - Sziklay Júlia: Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa munkájának nemzetközi környezete (2007-2010), különös tekintettel a gyermeki jogokra
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa munkájának nemzetközi környezete csoportok vagy helyi emberi jogi bizottságok formájában álljanak rendelkezésre olyan helyi szervezetek, melyek együtt tudnak működni az ENSZ Emberi Jogok Bizottságával. 1946 és 1991 között folyamatosan napirenden volt a tanácskozás erről a témáról, sőt még jogi dokumentumokban is helyet kapott az igény (például A faji megkülönböztetés valamennyi formájának kiküszöböléséről szóló nemzetközi egyezmény (ICERD) 14. cikke). Még ekkor nem alakult ki azonban egyértelmű konszenzus arról, hogy valójában milyen formában és funkciókkal működnének ezek a szervezetek - feladatuk csupán az ENSZ emberi jogi funkcióinak kiszolgálása vagy az ENSZ által felvállalt emberi jogok megsértői ellen szóló panaszok becsatornázása és kezelése lenne. Az intézmény történetének második szakasza pontos dátumhoz kötődik, hiszen az egyértelmű célok megállapítása és az ehhez rendelt világos intézményprofil kiválasztása 1991-ben megtörtént. Párizsban ekkor szervezték meg az első, kifejezetten az emberi jogok védelemre és elősegítésére szakosodott intézmények létrehozását célzó munkaértekezletet, mely kidolgozta az úgynevezett párizsi alapelvek kritériumrendszerét. A párizsi alapelveket az ENSZ Emberi Jogok Bizottsága közvetítésével 1993. decemberében az ENSZ Közgyűlése is elfogadta.8 A párizsi alapelvek A párizsi alapelvek tehát a nemzeti emberi jogi intézmények működésének elvi alapját jelentik, érdemben befolyásolva nemcsak a hatáskört és felelősségi kört, hanem a működési struktúrát és a független és plurális működés garanciáit is. Alapvető elvárás az emberi jogokat érintő minél szélesebb hatáskör, így főszabályként az egyes kiemelt jogokra vagy területekre szakosodott jogvédő intézmények (például szakombudsmanok) önmagukban nem kerülhetnek be ebbe a körbe, ugyanakkor csoportosan, más hazai intézménnyel összefogva már igen (1. Svédország).9 Szintén kizárt a csak nemzetközi jogsértésekkel foglalkozó szervezetek felvétele. Az intézménynek bármely, a hatáskörét érintő emberi jogi jogsértésre tudnia kell reagálnia, ezért szükséges, hogy ne csak panasz alapján járhasson el, hanem hivatalból is vizsgálódhasson. Ehhez megfelelő háttérrel - emberi és anyagi erőforrással - kell rendelkeznie. Ezzel összefüggő kérdés, hogy az adott ország bármely pontján történt jogsértést vizsgálhasson, ennek sem fizikai, sem jogi akadálya nem lehet. Az emberi jogi intézménynek ezer „füle és szeme" kell hogy legyen, ezért a jogsértéssel érintett vagy arról tudomást szerző különböző civilszervezetekkel, csoportokkal vagy egyénekkel való kapcsolattartás zavartalansága és korlátozhatatlansága szintén fontos kritérium. A másik oldalon megfelelő súllyal kell véleményét a döntéshozók (parlament, kormány, hatóságok) előtt képviselnie, érvelnie. Ehhez kapcsolódóan az emberi jogokkal összefüggő nemzetközi kötelezettségvállalási folyamatokban is meg kell jelennie, például egy nemzetközi szerződés vagy egyezmény hazai jogrendbe való bevezetésének ajánlása vagy végrehajtásának ellenőrzése során. Ehhez szüksége van a végrehajtó 2010. tél 81
