Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2010 (9. évfolyam)
2010 / 4. szám - NEMZETKÖZI JOG - Valki László: Válaszolhatott volna másként Hága? A Nemzetközi Bíróság tanácsadó véleménye Koszovó függetlenségéről
Valki László Az történt, hogy az önrendelkezés fogalma a gyarmati rendszer megszűnése után nem sokkal gyakorlatilag eltűnt a nemzetközi közösség szótárából, legalábbis ami az állami szótárat illeti. A kurdok, a baszkok és más, hasonló helyzetben levő népek továbbra is az önrendelkezés eszméjét tűzték ugyan a zászlajukra, de a fővárosokban már semmi empátiát nem mutattak e jog iránt. jugoszlávia/Szerbia esetében is mindenki csak az ország területi integritása tiszteletben tartását, illetve Koszovó elszakadásának jogát emlegette, attól függően, hogy melyiket akarta előnyben részesíteni a másikkal szemben. Tudomásom szerint a fent idézett, 1991-es európai közösségi nyilatkozat volt az utolsó, amely elismerte a koszovóiak önrendelkezési jogát.32 Mint láttuk, már Badinterék sem tettek róla említést, de mélyen hallgatott arról a 2007-ben elkészült Ahtisaari-jelentés is, amely pedig a Javaslat Koszovó státusának átfogó rendezésére címet viselte.33 A jelentés csak annyit mondott, hogy az Ahtisaari által vezetett bizottság minden elképzelhető változatot - így a Szerbiába való visszatérés (reintegration) lehetőségét is - megvizsgált, de nem találván más életképes megoldást, a független Koszovó megteremtését indítványozta. A jelentés szerint az új államnak a térségben kialakult felettébb bizonytalan helyzet miatt egy ideig még nemzetközi katonai és civilszervezetek (EU, NATO, EBESZ) felügyelete alatt kellene ugyan maradnia, elismerése után azonban önállóan köthetne szerződéseket más államokkal, felvételét kérhetné nemzetközi szervezetekbe, azaz teljesen úgy nézne ki, mint bármely más szuverén állam. Ahtisaari javaslatát azonban nemcsak Belgrád, hanem a BT két állandó tagja, Oroszország és Kína is elutasította, így mindenki előtt világos volt, hogy a Koszovó sorsáért aggódó nyugati hatalmaknak választaniuk kell: vagy fenntartják a tartomány nemzetközi igazgatását, vagy egyoldalúan lépnek fel az önálló állammá válás érdekében. A Bush-kormányzat az utóbbit választotta, és 2008-ban keresztülvitte az elképzelését. A tartomány függetlenségének kikiáltása, illetve annak ösztönzése kockázatos lépés volt. Nem annyira Oroszország vagy más, ellentétes állásponton lévő országok miatt. Azok ugyanis egy ideje már tudomásul vették a koszovói folyamatok visszafordíthatatlanságát. Tisztában voltak azzal, hogy Szerbia Koszovó felett immár kilencedik éve csak fiktív szuverenitást gyakorol, és azzal is, hogy a tartomány már egészen bizonyosan nem kerülhet vissza egykori anyaországához. Tiltakozásuk határozott volt ugyan, de érdemben nem kellett erőteljes reakciójuktól tartani. Az igazi kockázat abban rejlett, hogy 2008 februárjában még senki sem tudhatta, hogy milyen hatásuk lesz a koszovói fejleményeknek a szerbiai belpolitikára. Néhány hónappal később, májusban ugyanis nagyon kevesen múlt az, hogy az előre hozott választások után tartott koalíciós tárgyalásokon kisebbségbe kerültek a nacionalista, oroszbarát erők, így a kormányba progresszív, európai perspektívában gondolkodó politikusok kerültek. Ehhez hozzájárulhatott az is, hogy Koszovó végleges elszakadását a szerb politikai elit túlnyomó része - függetlenül attól, hogy örült-e annak vagy sem - szintén elkerülhetetlennek tartotta. 58 Külügyi Szemle
