Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2010 (9. évfolyam)
2010 / 4. szám - EURÓPA - Tóth Erika: A "weimari háromszög" szerepe - a német-francia-lengyel együttműködés kilátásai
A „weimari háromszög" szerepe - a német-francia-lengyel együttműködés kilátásai 1. Ha a résztvevőknek az együttműködés fenntartásához nem fűződik elég érdekük, az a weimari háromszög megszűnéséhez vezet. Ez a 2004-ben csatlakozott országok számára kedvezőtlen üzenet lenne, akkor is, ha a „régi" Európa három nagy országa, Németország, Franciaország és Nagy-Britannia egy vezető triót alkotva valamilyen formában Lengyelországot is bevonná az együttműködésbe. 2. Jó hangzó mivolta ellenére kevés a realitása annak az elgondolásnak, hogy a trió az unió motorjává válhat (lásd az iraki háború vagy az európai alkotmány körüli vitát). 3. A weimari együttműködés folytatható az eddigi módon is, laza szimbolikus szövetségként, anélkül hogy komolyabb beleszólást igényelne az unió közös politikájának alakításába. Ez azonban nem vinne közelebb a problémák megoldásához, és a formáció nem jutna előrébb saját feladatának állandó újradefiniálásánál. 4. Reálisnak és a felek számára kívánatos modellnek az tűnik, ha a fennálló laza kommunikációs struktúrára alapozva az eddiginél intenzívebb konzultációs mechanizmusokat építenének ki, anélkül hogy túlzott elvárásokat támasztanának azokkal szemben. Ez megadná a lehetőséget az előzetes állásfoglalásokra, a kompromisszumok kidolgozására. Nem jelentene privilegizált együttműködést, hanem esetenként, alkalmanként lehetne aktivizálni. Nem versenyezne más fórumokkal (például a Németország-Franciaország-Nagy-Britannia trióval), viszont meglenne az az előnye, hogy csökkentené Lengyelország bizalmatlanságát a nagy uniós államok vezető csoportjaival szemben. Ez utóbbi opció esetében fontos lenne, hogy a weimari háromszög csupán néhány olyan területre fókuszáljon, amelyekben nincs egyetértés a résztvevők, illetve a tagállamok között (mint amilyenek a közös kül- és biztonságpolitika, a transzatlanti kapcsolatok, az EU- szomszédságpolitika és keleti politika, a pénzügyi kérdések, a belbiztonság, az igazságügy, a közlekedés, az infrastruktúra, az energiapolitika és a környezetvédelem), valamint az, hogy folyamatosan napirenden tartsa az EU alapkérdéseiről folytatandó vitákat is (célok, értékek). Az együttműködésnek az eddiginél nagyobb nyilvánosságot kellene kapnia, és abba szélesebb spektrumban be kellene vonni a társadalom csoportjait (felmerült egy Weimari Alap létrehozásának és egy közös képviselő megbízásának a lehetősége is). Mindezen elképzeléseket tekintve mégsem alaptalan a kérdés, hogy érdemes-e egyáltalán a hagyomány és a meglévő politikai feltételek miatt a formációt életben tartani, sőt fejleszteni. Nyilvánvalóan csak akkor, ha ahhoz megfelelő érdekek kapcsolódnak. A weimari háromszög fenntartásához igazolhatóan ma is minden félnek érdeke fűződik: Berlin a német-lengyel kapcsolatok kiemelt kezelésével tovább folytatja a két nép közötti megbékélést. Szeretné minél korábban megismerni és befolyásolni a lengyel európai uniós álláspontokat. Varsót szorosabban be akarja vonni az EU katonai műveleteibe, hogy szorosabban beágyazza a közös biztonsági és védelmi politikába. Célja, hogy Varsó számára a közös biztonság- és védelempolitika legalább egyenrangú legyen az észak-atlanti kötődéssel (ehhez most kedvezők a feltételek, mivel Washington 2010. tél 33
