Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2010 (9. évfolyam)
2010 / 1. szám - MAGYARORSZÁG ÉS KELET-KÖZÉP-EURÓPA - Kőrösi István: Közép-Európa helye a nemzetközi (európai) gazdasági, pénzügyi és innovációs folyamatban
Közép-Európa helye a nemzetközi (európai) gazdasági, pénzügyi és innovációs folyamatokban az arány az 1980-as évek végére öt-hat százalékra esett. Csökkent a térség országainak világgazdasági részesedése is, Magyarország súlya a világ exportjában az 1938. évi 0,7 százalékról 1989-re 0,35 százalékra zsugorodott. A kelet-közép-európai országok mindkét (az 1973. és 1978-79. évi) olajárrobbanásra rosszul reagáltak, s a felvett hiteleket sem kezelték megfelelően. Különösen drámai következményekkel jártak a hitelfelvételek Magyarországon és Lengyelországban. Az 1980-as évek elején a japán jenben felvett hitelek adósságszolgálati terhe a jen felértékelődése és a kamatszínvonal emelkedése nyomán súlyosbította a kialakult adósság- csapdát. A gazdasági helyzet romlása az 1980-as évtized közepétől a térség valamennyi országában felgyorsult, az úgynevezett szocialista nagyvállalatok jó része csődközeli helyzetbe került, az infláció felgyorsult, az életszínvonal romlott, és a gazdasági rendszer csődje nyomán mindinkább nőtt a rendszerrel szembeni politikai elégedetlenség is (Csehszlovákiában a Charta '77, Lengyelországban a Szolidaritás megalakulása 1980- ban és a rendkívüli állapot bevezetése 1981 decemberében, a rendszerbíráló mozgalmak megjelenése és megerősödése az 1980-as évtizedben Magyarországon), a rendszerváltás elkerülhetetlensége nyilvánvalóvá vált Közép-Európa keleti felében. A kelet-közép-európai országok rendszerváltásának lényege, hogy Közép- Európa egyidejűleg visszatért a piacgazdasághoz, és reintegrálódott Európába, gyorsan újrafűzte, immár új alapokon, nyugat-európai gazdasági kapcsolatrendszerét. Közép-Európa azonban nem vált szerves régióvá gazdaságilag azóta sem. Sem a visegrádi térség és Szlovénia nem alkotnak együttesen közös régiót, sem pedig a földrajzi Közép- Európa nyugati része (Németország, Ausztria, Svájc) és keleti része (Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Magyarország és Szlovénia) nem forrt szervesen össze. Szerves régióról akkor beszélhetünk, ha a partnerek közötti összefonódás erősebb, mint a széttagoltság. A fő akadályt nemcsak a fejlettségi különbségek nagysága okozza, hanem az, hogy a divergencia tényezői erősebbek, mint a konvergáló erők, így nem jöhet létre szerves kohézió. 1989-ben a közép-európai átalakuló országokat a rendszerváltás mellett elsősorban a „visszatérés a különbözőséghez" jellemezte.3 A kelet-közép-európai országok több okból nem tudtak (tudnak) egymás kölcsönös megoldásokat kínáló szoros partnereivé válni: 1. azonos, illetve nagyon hasonló, súlyos problémákkal küzdöttek (küzdenek), 2. nagyban hasonló volt a szocialista korszak gazdasági öröksége (lepusztult nagyvállalatok, párhuzamos nehézipari szerkezet, ösz- szeomlott KGST-piacok), 3. a gazdasági fejlődés mozgatórugói nem a kelet-közép- európai térségen belül, hanem kívül vannak. Valamennyi ország számára Németország a fő külkereskedelmi, tőkenyújtó, technikaszállító, beruházó és kooperációs partner, de gazdasági teherbíró képességét a vártnál is nagyobb mértékben és hosszabb ideig megterhelték a keletnémet tartományok reintegrációjának feladatai és költségei. Kiderült az is, hogy a kelet- közép-európai országok gazdaságilag sokkal gyengébbek és széttagoltabbak, mintsem hogy egybeépülhetnének egy közös gazdasági régióba. A keletnémet tartományok szanálásának 2010. tavasz 65
