Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2010 (9. évfolyam)
2010 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Berkics Erika: Spanyolország történelmi nemzetiségei és régiói
Berkics Erika pátria atyjaként történő hivatalos elismeréséig. Az új valenciai alaptörvény (2006) történelmi nemzetiségként jelöli a valenciai népet, melynek identitását a Valenciai Királyság fönnhatósága alatt eltöltött évszázadok formálták. A 2007-ben elfogadott aragóniai statútum szerint Aragónia is történelmi nemzetiség; számára az Aragón Királyság jelenti a „politikai referenciát". A Baleár-szigetek is történelmi nemzetiséget alkotnak (2007), míg Kasztília-León (2007) a kasztíliai-leóni királyságban gyökerező „történelmi és kulturális közösséget", Asztúria és Kantábria pedig történelmi közösséget (1999) alkot. A módosított autonómia-statútumokban kivétel nélkül nagy hangsúlyt kaptak a történelmi hagyományok és a regionális megkülönböztető ismérvek, ugyanakkor a spanyol szociológiai intézet országos felmérése (2010. január-március) azt mutatja, hogy a spanyol államhoz kötődő nemzeti identitás is erősödött. A nemzeti/regionális identitások viszonya az elmúlt húsz évben20 némileg átalakult, egyre kevésbé zárják ki egymást, a magukat csak spanyolnak tartók aránya (Extremadura kivételével) minden autonóm közösségben jelentősen csökkent, ezzel párhuzamosan nőtt a magukat kettős identitásúnak vallók aránya. (1. táblázat) A XXI. század elején Spanyolország lakosságának négyötödét kettős identitás jellemzi: a lakosság több mint fele ugyanannyira érzi magát spanyolnak, mint régióbelinek; a megkérdezettek 10%-ánál a spanyol identitás erősebb a regionálisnál, és 15% vallja úgy, hogy regionális identitása az erősebb. A magukat egyformán kettős identitásúak vallók aránya Baszkföldön, Katalóniában, Navarrában és Madridban a legalacsonyabb. Baszkföld és Katalónia esetében a többi régiónál jóval magasabb azoknak az aránya, akikre csak regionális/inkább regionális kötődés a jellemző. A magukat csak spanyolnak vallók aránya továbbra is Madridban és a két Kasztíliában a legmagasabb. A legtöbb autonóm közösség esetében, ahol korábban magasabb arányban volt jellemző a csak spanyol identitás, napjainkra megerősödött a regionális kötődés is (Aragónia, Asztúria, Baleár-szigetek, Extremadura, La Rioja, Murcia). Az autonómiarendszeren alapuló államberendezkedés, melyben az önrendelkezéshez való jog az elmúlt harminc év során folyamatosan kiteljesedett, a spanyolok túlnyomó többsége számára elfogadható: a megkérdezettek 14%-a részesítené előnyben az autonómiák nélküli, központosított államot, 6,5%-a pedig az autonóm közösségek függetlenné válásának jogát elismerő államot. Ezektől az összesített adatoktól jelentősen eltérnek a baszkok (1,8, illetve 22%) és a katalánok (10, illetve 23,6%). Az autonómiák rendszere - a válaszadók felének véleménye szerint - hozzájárult a szeparatizmus felerősödéséhez, viszont csak egyharmaduk véli úgy, hogy javította a nemzetiségek és régiók közötti együttélést.21 A spanyol regionális rendszer az 1979-1983 között elfogadott autonómia-statútumok több szakaszban végrehajtott reformjainak köszönhetően folyamatosan fejlődött. Az 1980-as években kiépült az autonómiák intézményrendszere; az 1990-es évek statútumreformjai kiterjesztették a korlátozott autonómiával rendelkező (a 143. § szerinti lassú 104 Külügyi Szemle
