Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2010 (9. évfolyam)
2010 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Berkics Erika: Spanyolország történelmi nemzetiségei és régiói
Berkics Erika Galíciaiak A galíciai nacionalizmus, mind gyökereit, mind kronológiáját tekintve jelentősen eltér a baszktól: ébredése a XIX. század második felére tehető, a galego nyelv és kultúra újjáéledésének idejére. A „sötét évszázadok" (XVI-XVIII. század) után, azaz azt az időszakot követően, amikor a nyelv elvesztette presztízsét, és használata a mindennapi életre korlátozódott, a Rexurdimento a galego nyelv és irodalom újjászületését jelentette.8 A kor legjelentősebb költője, Rosalia Castro galego nyelven írt verseket, megjelentek az első nyelvművelő kiadványok: nyelvtanok, szótárak. Galícia történelmét bemutató művek sora született (Jósé Verea y Aguiar: Galícia történelme, 1852; Leopoldo Martinez Padín: Galícia politikai, vallási és leíró története, 1849), melyek közül kiemelkedett Manuel Murguía (1833-1923) ötkötetes Galícia történelme című munkája. Galego nyelvű folyóiratok jelentek meg, katalán mintára költői versenyeket rendeztek (Xogos Florais), galego nyelven. A galíciai regionalizmusnak három ideológiai irányzata van. Manuel Murguía (Galíciai regionalizmus, 1899) a progresszista provincializmus képviselője, felfogásában Galícia különálló történelmi formáció, melynek alapját a kelta múlt, a saját nyelv, a falusi életforma alkotja. A tradicionalista irányzatot Alfredo Branas jelenti, aki 1892-ben „A regionalizmus elvi alapjai és alkalmazása Galíciában" címmel tervezetet nyújtott be a galíciai regionalista gyűlésnek. Ebben kifejtette elképzelését a két hazáról, ahol a régiók az egységes Spanyolországon belül törvényes eszközökkel érvényesítenék érdekeiket.9 A galíciai mozgalom föderalista irányzata Aureliano J. Pereira nevéhez fűződik, szűk bázisát a földművesek, városi kézművesek, a kispolgárság radikálisabb rétegei alkották. A XX. század első évtizedeiben a galíciai regionalizmust az ún. nyelvi szövetségek táplálták, melyek egyre inkább politikai jelleget öltöttek. 1920-ban jelent meg Vicente Risco konzervatív politikus műve, A galíciai nacionalizmus elmélete. Risco szerint Galícia természetes biológiai nemzet; saját nyelvvel és lélekkel rendelkezik, mely galiciai földön formálódott a kelta örökséggel kölcsönhatásban. A második köztársaság alatt Galícia közel került az autonómiához, 1936 júniusában a Cortes jóváhagyta a galíciai statútumot, ami azonban a polgárháború kitörése miatt nem léphetett életbe. Franco diktatúrája üldözte a galíciai nacionalizmust, akárcsak a baszkok és katalánok törekvéseit. A demokrácia megszületése utáni időszakban a mérsékelt nacionalista politikai szervezetek (Unión do Pobo Galego, UPG, Blocjue Nacionalista do Pobo Galego, BNPG) nem tudtak rést ütni a galíciai Néppárt és emblematikus alakjának, Manuel Fragának a hatalmán, aki tizenöt évig (1990-2005) állt a galíciai kormány élén. Az 1981-ben elfogadott statútumuk történelmi nemzetiségként (nacionalidad histórica) definiálja Galíciát, de a korábban mérsékelt nacionalisták egyre határozottabbak Galícia nemzeti jellegét illetően, amit a galíciai alaptörvényben is rögzítenének. 100 Külügyi Szemle
