Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2010 (9. évfolyam)
2010 / 1. szám - MAGYARORSZÁG ÉS KELET-KÖZÉP-EURÓPA - Kiss J. László: Közép-Európa: "elképzelt terek" és a 21. század kihívásai
Közép-Európa: „elképzelt terek" és a 21. század kihívásai új korszakába lépett, s ezért a hetilap a hivatalba lépő Obama-adminisztrációt arra figyelmeztette, hogy a mai Németország egy sor kérdésben - a kelet-európai gázvitától Afganisztánig és Iránig - az Egyesült Államoknak már nem ugyanaz a partnere, mint egykoron volt.32 A mai helyzetben Jan Camogurski szlovák kereszténydemokrata politikus szerint mind Németország, mind Oroszország érdekelt abban, hogy a végzetesnek bizonyult 20. századi kapcsolataikból egy olyan exitstratégiát találjanak, amely a 18. és 19. századi kapcsolataikhoz való visszatérést jelentené, anélkül hogy a 20. század második felének pozitív fejlődési eredményei kárba vesznének, és ez az EU-nak kárt okozna. Ennek azonban ellentmondani látszik a politikusnak az a következtetése, hogy Németországnak már nem lesz olyan mértékben szüksége az unióra, mint korábban: tovább gyengülhet a német nettó fizetői pozíció, és a német-orosz közeledés az Egyesült Államok és Nagy-Bri- tannia európai szerepének csökkenését eredményezheti, pontosabban Európa tengelye sokkal jobban Kelet felé tolódhat, mint azt az EU és NATO keleti bővülése indokolná.33 A német-orosz közeledés transzatlanti és európai hatásairól szóló feltételezésekkel szemben elmondható, hogy a német és amerikai stratégiai kultúra közötti meglévő különbségek legalább akkorák, mint a Berlin és Moszkva közöttiek. A német stratégiai kultúra a Robert Cooper-féle34 „posztmodern állam" és a Hanns W. Maull35 felfogásában vett „civil hatalom" logikáját követi, amely a biztonságot leginkább a gazdasági kapcsolatok útján tartja elérhetőnek az interdependencia, a nemzeti és a kétoldalú megoldásokkal szemben a multilateralizmus, a nemzetközi intézmények prioritása, a soft power képességek alapján, s a katonai erőszak alkalmazását kivételes esetnek tekinti. Ez a gondolkodás a brandti Ostpolitik hagyományait követve a „közeledés által megvalósuló változás" (Wandel durch Annäherung) stratégiáját részesíti előnyben, amely a Moszkva irányában megvalósuló feszültségmentesítés, párbeszéd és bizalomépítés, valamint a megnyugtatás multilaterális politikájának következményeként értékeli a német egyesülés szovjet elfogadását. Ezzel szemben az Egyesült Államok stratégiai kultúrája a Robert Cooper-féle tipológiában a „modern állam" gyakorlatának felel meg, amely a „posztnacionálissal" szemben a „racionálist" részesíti előnyben és a világot a hatalmi egyensúly kategóriában értelmezi, továbbá az erőszak alkalmazásának és az azzal való fenyegetésnek, valamint az igazságos háborúnak nagyobb jelentőséget tulajdonít, mint Németország és a legtöbb európai állam. Az orosz stratégiai kultúra is lényegesen különbözik a német felfogástól. Az orosz külpolitikában sajátos kettősség figyelhető meg: egyfelől az amerikai „unipoláris" szereppel szemben a globális multipolarizmus status jójának támogatása, másfelől Európában a sebezhető határai miatti félelem és az ütközőövezetekben való gondolkodás következtében „revizionista hatalomként" történő fellépés. Ez a magatartás meglehetősen idegenül viszonyul az EU-ban megtestesülő posztmodern felfogáshoz. Oroszország az európai stabilitást az államközpontú és a hatalmi egyensúlyon alapuló logika alapján tartja megvalósíthatónak.36 2010. tavasz 53
