Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2010 (9. évfolyam)

2010 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Eiroa San Francisco, Matilde: Spanyolország Közép- és Kelet-Európa-politikája, 1939-1975

Spanyolország Közép- és Kelet-Európa-politikája,, 1939-1975 országok egymás után nyitották meg konzulátusaikat Madridban, és a spanyol kor­mány a közép-és kelet-európai térség számos országával kötött kereskedelmi, hajózási, közlekedési, gazdasági és technikai együttműködési egyezményeket. A korabeli spanyol Közép- és Kelet-Európa-politika harmadik szakaszának (1970- 1977) alakulását döntően befolyásolta az a tény, hogy Spanyolország ismét nem nyert felvételt az európai Közös Piac szervezeteibe. Ennek következtében felgyorsultak az európai szocialista országokkal folytatott, kétoldalú gazdasági együttműködési tárgya­lások, amit az is megkönnyíteti, hogy 1970 őszére, mint említettük, a régió országainak nagy része már rendelkezett kereskedelmi és konzuli képviselettel Madridban. A régi­ós és kétoldalú kapcsolatok alakulásának fontos állomása volt a külügyminiszterek ta­lálkozója az ENSZ 1971-es Közgyűlésén. A kereskedelmi kapcsolatok dinamizálásához az is hozzájárult, hogy 1970 júliusában a spanyol kormány preferenciális szerződést kötött a Közös Piaccal - ez az új kapcsolat, ha nem is volt annyira jelentős az integráció szempontjából, de megnövelte a spanyol külkereskedelem mozgásterét. így kétoldalú kereskedelmi szerződések sorát írták alá a szocialista tömb országaival, melyek nagy része öt évre szólt, és záradékaikban fontos, kölcsönös előnyöket is tartalmaztak. Érdemes szót ejteni a közép- és kelet-európai országokban újonnan megnyitott spa­nyol nagykövetségek jellegzetességeiről is, hiszen azok nagyban eltértek a korabeli spanyol és nemzetközi diplomáciai gyakorlattól. A külképviseleteket általában egy mi­niszter vagy nagyköveti rangú diplomata vezette; a konzuli részlegben két vagy három diplomata dolgozott, akik a külügyminisztérium, a hadügyminisztérium (katonai hír­szerzés) és a belügyminisztérium (külpolitikai hírszerzés) alkalmazottai közül kerül­tek ki. A kereskedelmi kirendeltség tennivalóit három-négy szakember végezte, akik (általában) korábban Madridban hasonló feladatokat láttak el. A spanyol külpolitika keleti nyitásának azonban megvoltak a határai és korlátái. A Szovjetunió és Spanyolország között továbbra sem volt hivatalos kapcsolat, és amint már utaltunk rá, a Spanyol Kommunista Párt hevesen ellenezte, hogy a közép-kelet- európai országok szorosabbra fűzzék kapcsolataikat a francóista Spanyolország­gal. A spanyol emigráns kommunisták szerint az anakronisztikus Franco-rezsim legi­timitását ismét megcáfolta a tény, hogy az országot nem vették fel sem a NATO, sem a Közös Piac szervezeteibe. A spanyol külpolitika keleti orientációját pedig Franco „fan­táziátlan" manőverének tekintették, amelynek két célja volt: az Egyesült Államokkal szemben kedvezőbb tárgyalási pozíciók teremtése a spanyolországi amerikai bázisok csökkentésének kérdésében és nyomásgyakorlás a Közös Piacra. A közép- és kelet­európai kormányok azonban az ideológiai különbségek helyett a gazdasági érdekeket tartották szem előtt, hiszen a konzuli és kereskedelmi kapcsolatok számos előnyt jelen­tettek a gazdaság, az export és a közlekedés, valamint a kulturális propaganda terén. A kereskedelmi egyezmények kodifikálása során több, régóta húzódó problémát is rendeztek a spanyol féllel, például a Franco hivatalos vendégeként Spanyolországban 2010. ősz 89

Next

/
Oldalképek
Tartalom