Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2010 (9. évfolyam)
2010 / 1. szám - MAGYARORSZÁG ÉS KELET-KÖZÉP-EURÓPA - Kiss J. László: Közép-Európa: "elképzelt terek" és a 21. század kihívásai
Közép-Európa: „elképzelt terek" és a 21. század kihívásai gáti irányban rendeződött fejlődési terek helyett a történelem észak-déli közlekedési infrastruktúra megújításának elképzeléseivel a térségszerveződés egy új megközelítését képviselte. Az 1990 utáni csaknem másfél évtized közép-európai együttműködésének tartalmát és formáját két lényeges szempont jellemezte. Egyfelől az újra függetlenné váló közép- és kelet-európai államok egymáshoz fűződő kapcsolatainak napirendjét döntő mértékben az európai és atlanti integráció napirendjei határozták meg, másfelől a V-3, majd Szlovákia függetlenségével a V-4-ek lényegében monopolisztikusan a közép-európai együttműködés kereteivel váltak azonossá. Ezt az utóbbi szempontot jól mutatta az osztrák „Stratégiai Partnerség" kezdeményezésnek a sikertelensége is. 2000 februárjában a 14 EU-tagállamnak a néppári és szabadságpárti koalíció elleni szankciói lényegében az unió és Ausztria közötti kétoldalú hivatalos kapcsolatok megszakadásához vezettek. Az osztrák külügyminisztérium egyik képviselője egyenesen arra utalt, hogy Európában az osztrák érdekek érvényesítéséhez hiányoznak a természetes partnerek, mások azt jelezték, hogy ilyen természetes partnerek Bécs keleti partnerei lehetnek. Bár az EU-14-ek 2000 szeptemberében feltétel nélkül megszüntették az Ausztriával szembeni szankciókat, és Bécs ezután már részt vehetett az unió döntései folyamataiban, a tanulságokat levonva Benita Ferrero-Waldner osztrák külügyminiszter a „stratégiai partnerség", későbbi nevén a „regionális partnerség" kezdeményezésével állt elő. Ferrero-Waldner Ausztria közép- és kelet-európai szomszédjaihoz fűződő kapcsolatainak az elmélyítése mellett szállt síkra, hangsúlyozva, hogy a földrajzi, gazdasági, politikai és kulturális adottságok indokolják, hogy Bécs különleges kapcsolatot alakítson ki az EU leendő tagállamaival. Ez a partnerségi elképzelés két szakaszból állt. Az első szakaszban a meglévő adottságok felmérését és a hagyományos szomszédsági kapcsolatok intenzív fejlesztését, valamint az integrációs csatlakozás előkészítését jelentette, mind kétoldalú, mint uniós összefüggésben. A kezdeményezés második szakaszának azokat a közös érdekeket kellett azonosítani, amelyek a csatlakozást követően a középeurópai államok érdekközösségének az alapját adhatták volna, hasonlóan a Benelux és észak-európai államok gyakorlatához.21 A kezdeményezés javasolta, hogy az Európai Tanács tanácskozásai előtt a mindenkori EU-elnökségek végén évente kétszer a Cseh Köztársaság, Szlovákia, Magyarország, Szlovénia és Lengyelország képviselői találkozzanak. Egyidejűleg a javaslat egy „Ausztria-platform" életre hívását is magában foglalta, amelynek az volt a célja, hogy az osztrák társadalmat tájékoztassa a keleti kibővülés esélyeiről és kihívásairól. Lényegében Bécs az uniós szankciópolitika keserű tapasztalatai alapján a külpolitikai partnereket a még csatlakozás előtt álló keleti szomszédállamokban törekedett megtalálni, egyidejűleg azonban arra is kötelezettséget vállalt, hogy ezzel a partnerséggel együtt járó kötelezettségként a szomszéd államok érdekeit is megjelenítse az osztrák döntési folyamatokban. Ez a maga módján az osztrák Néppárt fegyvere is volt a meglehetősen kibővülésellenes koalíciós partnerrel, 2010. tavasz 47
