Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2010 (9. évfolyam)
2010 / 2. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Murber Ibolya: A felíveléstől a stagnálásig. A Heimwehrek magyar és olasz kapcsolatai (1927-1929)
A felíveléstől a stagnálásig 1928. nyarán még nem tartotta szükségesnek. Steidle a Jánkyval folytatott tárgyalás végén hangsúlyozta, hogy az akció sikeréhez nem elég a mozgalom élére álló Seipel vagy Schober nemzetközileg is elismert tekintélye, hanem „okvetlen szükséges a hason érzelmű külföldi barátok támogatása."64 A Heimwehr mozgalom hatalom átvételi terveinek megvalósításához a belső, Ausztriából származó állami és magántámogatások nem bizonyultak elegendőnek 1928 nyarán, ezért fordult Steidle egyre intenzívebben a külföldi pénzforrásokhoz. Seipel kancellárt személyesen megviselték az 1927. júliusi események, különösen a nagyszámú kilépések a katolikus egyházból, amelyet a szociáldemokrata párt szorgalmazott. A munkásság a júliusi kíméletlen és brutális eljárás miatt elítélte Seipelt, a baloldal sajtókampányt indított ellene. A polgári lakosság nagyobb része azonban a nemzet és Ausztria megmentőjeként üdvözölte a kancellárt, aki képes volt a bolseviz- mus vörös veszélyét feltartóztatni.65 A szociáldemokraták, akik Seipel számára egyet jelentettek a kommunista „vörös veszéllyel," visszaszorítása azonban nem járt sikerrel, így a kancellár gyakorlatban is lépéseket tett a Heimwehrek irányába, maga is szorgalmazta a közeledést. Tudomásul véve a mozgalom erejének növekedését, amely részben a központi pénzekből évek óta gyarapodhatott, Seipel személyes nézeteiben és az általa üdvösnek tartott kormányzási gyakorlat tekintetében is közeledett egy autoriter típusú vezetésmodellhez. Az osztrák kancellár 1928 folyamán egyre távolodott a demokrácia kizárólagosan „üdvözítő" eszközétől, mindinkább közeledett a Heimwehr mozgalomhoz, azonban a fasizmust, amelyet a Heimwehrek többsége ekkor már magáévá tett, nem fogadta el fenntartások nélkül.66 Helyette egy keresztény elveken működő hivatásrendi államban gondolkodott, amelynek eszmerendszerérői egyre többet nyilatkozott, mindez a Dollfuss idején megvalósuló, de attól sokban különböző Ständestaat (rendi állam) eszmei előfutárának tekinthető. Seipel, ahogy Schober is, polgári államban gondolkodtak, ezen az alapon határolódtak el az osztrák szociáldemokraták által elméletben hangoztatott proletárdiktatúrától (ausztromarxizmus) is. Az osztrák belpolitika tragédiája volt, hogy ezt a radikális proletárdiktatúrát a baloldal csak propagandájában, jelszavak szintjén hangoztatta, gyakorlati megvalósítására azonban nem törekedett, hiszen minden eszközzel ragaszkodott a parlamentáris demokrácia kereteihez. Ugyanezen demokratikus, parlamentáris kiindulópontból nem tartotta a két befolyásos jobboldali, konzervatív államférfi a fasizmust lehetséges megoldásnak. A fasizmust képviselő Heimwehreket mindketten csak eszköznek, lehetséges „pótfegyvemek" tekintették a baloldali veszéllyel szemben, noha rövid idejű hatalomátvételüket szükség esetén elfogadhatónak vélték. Az események a nyár végén felgyorsultak. A balatoni személyes találkozót követően augusztus elsején Steidle elküldte Bethlennek az aláírt nyilatkozatot. Az Innsbruckban kelt kísérő levelében a tiroli Heim wehr-vezér a haza szolgálatának tekintette a nyilatkozat aláírását, amely a „reálpolitikai" adottságokat vette figyelembe. Steidle ismételten 2010. nyár 141
