Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2010 (9. évfolyam)
2010 / 2. szám - EURÓPAI UNIÓ - Nagy Gábor: A stratégiai pragmatizmus kiteljesítése. Az uniós környezet tanulságai a magyar-orosz viszony jövőjéhez
Nagy Gábor Víziók az együttműködés várható kereteiről Kicsit megkésve és nem feltétlen világos koncepciók mentén indult meg a PEM utáni időszakról való gondolkodás akár Brüsszel vagy tagállamai, akár Moszkva esetében. A víziókat illetően orosz szerzők meglátásai szerint két lehetőséggel123 érdemes számolni. Stratégiai integráció, ahol idővel társulás, valamifajta tagság se zárható ki. A másik nagy alternatíva az integrációs erőközpontok közötti együttműködés. Stratégiájukkal egy jövőbeli unióra, egy potenciális EU-ra124 kívántak felkészülni, s nem a szerintük jelenleg agresszív közösségre. Az agresszivitás különösen megnyilvánul125az erőltetett, egyoldalú harmonizációkban vagy a posztszovjet térség kapcsán, s a már említett Grinberg-képhez képest rosszabbnak126 is látják Moszkva lehetőségeit közvetlen szomszédságában. Márpedig a FÁK-térség kiemelkedő szereppel bír, ha az integrációs erőközpontot akarjuk értelmezni. A klasszikus tagság perspektíváját nem tartják sem elképzelhetőnek, sem célravezetőnek, ahogyan a „nemre" számtalan érvet fel is sorakoztató Baranovsky127 vagy éppen Grinberg128. Ugyanakkor azt egy 15-20 éves perspektívában érdemes átgondolni, tekintve, hogy szerintük129 Moszkva kulturális vagy gazdasági alapon „érettebb", mint előbbinél Törökország vagy utóbbinál Bulgária. Társulási megállapodást130 találnak a megfelelőnek a viszony rendezésére, melyet négy érvvel is alátámasztanak: az orosz fél gazdasági függése az EU-tól, Brüsszel Moszkva legcivilizáltabb, legkiszámíthatóbb partnere, Moszkva várhatóan csökkenő nemzetközi befolyása és az önálló pólusteremtés irreális orosz célkitűzése. A legnagyobb hibát ők a Közös Térségek homályos céljaiban131 látták, illetve a két fél vízióhiányában132 Oroszország európai szerepéről. A társulás mint célravezető viszonyrendezési forma megjelenik a RUE-koncepcióban is.133 A koncepció egy új egyezmény megalkotását vélné a legjobbnak, még ha nem is érez ez irányba kellő elszántságot az EU vagy egyes orosz kormányzati szereplők részéről. Tervezetük jelentős „átalakításai" a PEM korszerűtlenségéiből134 adódnak, így a meghaladott gazdasági, politikai együttműködéséből, a túlhaladott cikkeiből,135 a kölcsönösen anakronisztikussá vált rendelkezéseiből (WTO-tagság, befektetésvédelem) vagy a regionális-szomszédsági kapcsolatok terén fennálló ellentmondásaiból. Ez az elképzelés közel áll a hat lehetséges kimenetelt még 2006-ban felvázoló brüsszeli szerzők136 egyik víziójához is, amikor a PEM megújítását137 említik egy részletesen szabályozott stratégiai partnerségi megállapodással. Az ér- tek-érdek dilemmát talán egyedül a RUE-koncepció nem látja138 akadályozónak, míg a probléma legmarkánsabban a Leonard-Popescu szerzőpárosnál van jelen. Szerintük a jog dominanciája139 lehet képes átláthatóságot, biztonságot, fejlődést (konfrontációkon át) hozni, s egységet is, hiszen az érdekelvű megközelítést vallóak ennek hiányában140 kijátszhatók, egymás ellen hangolhatóak az orosz fél által. Ugyanakkor az értékelvűek képtelenek141 a szakpolitikai kihívásokra koncentrálni. A Bordachev cikkén142 alapuló koncepció143 három elkülönített részben, a kapcsolatok három szintjét jeleníti meg. 102 Külügyi Szemle
