Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2010 (9. évfolyam)
2010 / 1. szám - MAGYARORSZÁG ÉS KELET-KÖZÉP-EURÓPA - Csejtei István: Keleti Partnerség: a magyar uniós elnökség egyik prioritása
Csejtei István folyamodjanak".2 A Keleti Partnerség előtérbe állítása ezért Magyarországnak nem csupán lehetősége, hanem kötelessége is. Az EU-tagállamok keleti és déli szomszédságpolitika iránti elkötelezettségében jelenleg még jelentős egyensúlytalanság áll fenn a déli irány javára. A Lengyel Közigazgatási Kutatóintézet 2008. márciusi elemzése szerint 2007 és 2010 között az Európai Unió két és félszer több támogatást nyújt déli szomszédjainak, mint a keletieknek.3 A Keleti Partnerség felzárkóztatásához ezért számottevő és kitartó erőfeszítésre van szükség: nem az Unió a Mediterráneumért együttműködés rovására, hanem azzal párhuzamosan, akár további, pótlólagos EU-források bevonásával is. Mindkét dimenzió fontos, amit a jelenlegi finanszírozási arány nem tükröz kellőképpen. Ezt a mai, torz arányt nem a déli irány visszafogásával szükséges kiegyenlítenünk, hanem a keleti dimenzió eddiginél gyorsabb fejlesztésével. A magyar EU-elnökség diplomáciai eszközökkel ennek eléréséhez szerény, de határozott hozzájárulást tehet 2011 első felében. Ez az egyensúlytalanság a spanyol-belga-magyar, 18 hónapos elnökség 2009. november 27-i programtervezetében is érzékelhető, amely a Keleti Partnerséget illetően nem megy túl a már sokszor hangsúlyozott, általános célkitűzések megismétlésén. Lényegében csak a szabadkereskedelmi megállapodások és a vízumliberalizáció jelentőségét hangsúlyozza keleti irányban. Ennek a másfél éves programnak az egyetlen konkrétuma ebben a vonatkozásban az, hogy „a második keleti partnerségi csúcstalálkozót 2011 első felében tartják majd meg", azaz valamikor a magyar elnökség idején.4 A helyszín remélhetőleg Budapest lesz, de ez sem derül ki a programból. Ezzel szemben az Unió a Mediterráneumért dimenzióról szóló rész ebben a hármas programban rendkívül konkrét. Ez a déli együttműködési irány kidolgozottságát és érettségét bizonyítja a keletivel szemben. Megemlíti például, hogy a 2. Unió a Mediterráneumért csúcstalálkozót 2010 első felében tartják (nyilvánvalóan Spanyolországban), s elfogadják az UM 2010-2012-es időszakra vonatkozó első „Munkaprogramját" (Work Programme) is. További prioritásként ez a 18 hónapos terv az UM Barcelonában felállítandó titkárságának „hatékony működését" tűzi ki célul. Mindez azt támasztja alá, hogy a keleti partnerségi dimenzió egyelőre csupán kialakulóban van, s legjobb esetben is csak a déli együttműködés legyengitett és lerövidített változata. Ez a hármas program világos, kétoldalú célokat is kijelöl az UM vonatkozásában. Az EU a tíz déli partner közül elsősorban öt országgal kívánja felgyorsítani a kapcsolatfejlesztést: Marokkóval, Izraellel, Tunéziával, Egyiptommal és Jordániával. Algériát, Libanont és a Palesztin Hatóságot a második csoportba sorolja, amelyekkel szintén folyamatos a kapcsolatépítés. A harmadik csoportba tartozó Szíriával és Líbiával pedig egyelőre még csupán az egyezményes együttműködési keret kialakítása van napirenden. A hármas program egy kiemelkedő, kétoldalú eseményt is előirányoz: nem véletlenül Granadában rendezték meg az első EU-Marokkó-csúcstalálkozót a spanyol elnökség időszakában, 2010. március 7-én. 22 Külügyi Szemle
