Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2010 (9. évfolyam)
2010 / 1. szám - KÖNYVEKRŐL - Vincze Dalma: Egy főügyész emlékiratai
Egy főügyész emlékiratai Del Ponte beszámolója szerint több emberi jogi szervezet és magánember írt levelet a törvényszéknek, kérve a NATO 1999-es koszovói bombázásával kapcsolatos vizsgálatot, így a főügyész kezdeményezésére az ICTY vizsgálatot indított az ügyben. A NATO- beavatkozással kapcsolatos nyomozást viszont különösen megnehezítette, hogy a törvényszék csak minimális együttműködést kapott a nyugati országokról és a NATO-tól. A kooperáció csaknem teljes hiánya mellett megfontolandó volt az is, hogy a Bosznia és Hercegovinában, valamint Koszovóban dolgozó törvényszéki nyomozók a NATO támogatásától függtek. Ezek alapján a főügyész úgy látta, ha a nyomozást folytatja, a törvényszék egészének munkáját és működését teszi lehetetlenné. Bár 2000. június 2-án Carla Del Ponte - az üggyel foglalkozó bizottság jelentésére5 alapozva - bejelentette; nem találja megalapozottnak, hogy nyomozást indítson a NATO légicsapásai miatt, az ügyet azonban magában folyamatosan napirenden tartotta. Az 1999-es NATO-beavatkozás kapcsán a könyv megjelenése után azonban egy másik epizód kapott kiemelt figyelmet a nemzetközi sajtóban és főként Szerbiában. A főügyész a koszovói eseményekkel foglalkozó fejezetben beszámol a törvényszék olyan megkezdett nyomozásáról, amelyet nem követett vádemelés. Az ügyészség által kapott információk szerint 1999 nyarán koszovói albánok száz-háromszáz embert raboltak el és szállítottak át Eszak-Albániába, akik a könyv által sugalltak szerint szervkereskedők áldozataivá váltak. Mivel azonban az események a NATO-bombázás után történtek, az ICTY joghatósága már nem terjedt ki az üggyel kapcsolatos nyomozásra, illetve vádemelésre. A könyv olaszországi megjelenése után a Human Rights Watch is nyomozásba kezdett, s értesülései megerősítették a Del Ponte által leírtakat.6 Az emlékirat által felfedett összefüggések közül szintén kiemelésre érdemes a népirtás megelőzéséről és büntetéséről szóló egyezmény tárgyában a Nemzetközi Bíróság (ICJ) előtt Bosznia és Hercegovina által Jugoszlávia (Szerbia és Montenegró) ellen indított kereset és a szerbiai hatóságok ICTY-vel való együttműködésének kapcsolata. Carla Del Ponte rámutat, hogy a Milosevic-perben és számos más perben kulcs- fontosságú bizonyítékokat, nevezetesen a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság védelmi tanácsának jegyzőkönyveit Szerbia elsősorban az ICJ előtti per miatt nem adta át sokáig. Ráadásul a jegyzőkönyvek átadása után Belgrád védelmet kért az iratokra, hogy minden lehetséges módon elkerülje a dokumentumok felhasználását az ICJ vonatkozó ügyében. Goran Svilanovic akkori külügyminiszter ki is mondja a főügyésznek, hogy „Szerbia számára az állam felelősségének elkerülése a legfontosabb". Az ICJ 2007-es ítélete kimondta; Szerbia nem követett el népirtást, de felelős a népirtás megelőzésének elmulasztásáért. A főügyész élesen bírálta az ICJ döntését, és kijelentette, hogy a jegyzőkönyvek birtokában az ítélet másképp alakult volna. Del Ponte úgy látta, hogy a törvényszék hitelessége függ attól, hogy képes-e a délszláv válság minden felelőse, így a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (KLA) ellen is fellépni. A hágai ad hoc törvényszék és főügyészi tevékenysége fő jelentőségét a szerző 2010. tavasz 199
