Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2010 (9. évfolyam)
2010 / 1. szám - KÖNYVEKRŐL - Orosz Sándor: Fedinec Csilla-Szereda Viktória: Ukrajna színeváltozása 1991-2008
Könyvekről nem kevesebbet állít, mint hogy hárommillió legális munkavállaló van ma külföldön, de különböző felmérések alapján az illegális munkavállalókkal együtt ez a szám lehet akár öt- vagy nyolcmillió is. Oroszország a legkedveltebb cél, de Magyarország is előkelő helyen szerepel a belföldi korlátok elől „menekülők" értékítéletében. Ezek a számok azonban csak a hivatalos adatokat fedik le. A férfiak túlnyomó többségét az építőipar szívja fel, a nők esetében viszont már sokkal nagyobb a szórás, de negyedüket még így is a mezőgazdaság, illetve valamilyen szolgáltatóágazat foglalkoztatja. A továbbiakban arra is fény derül, hogy felettébb számottevő a külföldi bevándorlók mozgása. Előtérbe kerülnek olyan fontos kérdések, mint például a honnan jönnek a bevándorlók, miért jönnek, mivel foglalkoznak, hogyan sikerül maradniuk. Érdekes kérdések ezek a képlékeny ukrán társadalomban, amely megpróbálja önmagát megfogalmazni történeti, etnopolitikai és minden egyéb nemzetépítő szempontból. A jelenséget taglaló tanulmány olyan kérdésekre keresi a választ, hogy az immigránsok miként jelennek meg ebben a kölcsönhatásban, és mit képviselnek, illetve milyen válaszlehetőségek állnak rendelkezésükre. Fontos részlet, hogy rengeteg ázsiai és afrikai illegális bevándorló érkezett az országba, főképpen a kilencvenes években. Leginkább a nagyvárosokban telepednek le, azon belül is a legerősebb vonzáskörzet értelemszerűen a főváros, Kijev. Ezen bevándorlóknak csupán egy kis töredéke került tanulmányai, egyetemi évei idején a mai Ukrajna területére, s maradt is ott, nagy többségük csak jóval később, az otthoniaknál könnyebb, előnyösebb lehetőségek vonzásában érkezett. Kiemelt jelentőséget kap az a szociológiai felmérés, amelyik a lakosság kulturális fogyasztói szokásainak ered nyomába, külön hangsúly fektetve a következő kérdésekre: jár-e moziba, tévézik-e, telefonál-e, van-e erre ideje, pénze az ukrán állampolgárnak. Szemléletes példaként mutatja fel azt a tényt, hogy a 2002 és 2006 közötti adatok alapján ebben az időszakban az internet- és e-mail-használat tíz százalék alatti, ami elképesztően alacsonynak számít. A szórakozást és kikapcsolódást illetően az általános vélemény úgy hangzik, hogy az embereknek sokszor egész egyszerűen még „élni" sincs idejük és lehetőségük, mindez fontos adalékot szolgáltat az ukrán lakosság élet- színvonalának vizsgálatához. A továbbiakban egy keleti és egy jelentős nyugati nagyváros példáján, mintáján bemutatja a könyv azt is, hogy a különböző kulturális és szociális régiókban a helyi történelmi emlékezet milyen térbeli szimbólumokat használ jelölésre, azaz miképpen valósul meg a „szimbolikus térfoglalás", illetve ezek a különbségek milyen módon jelennek meg a gyakorlatban. Részletezi, hogyan történik a városi tér nemzetiesítése műemlékek segítségével. Lemberg tekintetében például érthető a helyzet, mivel a városkép és arculat kialakítása a multikulturalitás jegyében zajlik, elsősorban a turisztikai szempontok figyelembevétele és ez irányú érdekek követése mellett. Ebben az összefüggésben kitüntetett megvilágítást érdemel tehát a ma is sokkultúrájú Lemberg, a „legeurópaibb ukrán város" emlékműveinek kultúrtörténeti szemléletű vizsgálata, amely elsősorban arra próbálja 188 Külügyi Szemle
