Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 4. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Mészáros Zsolt: A Maghreb palesztínjai: a nyugat-szaharai konfliktus a világpolitikai érdekek árnyékában
Mészáros Zsolt 3. ábra: A Zöld menet és az azt megelőző katonai műveletek fontosabb állomásai. Forrás: Wikipédia 1975. november 14-én a három érdekelt ország aláírja a madridi szerződést,24 amelyben felosztják Nyugat-Szaharát Marokkó és Mauritánia között, és a spanyolok bejelentik végleges kivonulásukat. A Polisario nem fogadja el a nemzetközi jog értelmében érvénytelen egyezményt.23 Mindenesetre az év végére már Nyugat-Szahara teljes területén állomásoznak a szomszédos országokból katonák. A bevonulást a lakosság tömeges kivándorlása kíséri, az egyetlen lehetséges irányba, Algéria felé, ahol Tinduf tartományban több százezres menekülttáborokat húznak fel átmeneti elszállásolásukra.26 Az utolsó spanyol katona, egy ezredes 1976. február 26-án hagyja el az országot, s a spanyol kormány még aznap tájékoztatja a világszervezetet nyugat-szaharai jelenlétének és igazgatásának befejezéséről. Közben átadja Marokkónak és Mauritániának a madridi szerződés megállapodásai szerinti átmeneti igazgatást a referendum megvalósításáig tartó időszakra vonatkozóan.27 Másnap a Polisario vezetősége bejelenti a Szaharávi Arab Demokratikus Köztársaság (spanyolul: República Arabe Saharaui Democrática; RASD) megalapítását. A fiatal országot a kezdetekben hetven ország és az Afrikai Egységszervezet ismeri el.28 1975-1988: a Polisario Front támadásai A cserbenhagyott szaharaiak sorsa kilátástalannak tűnik. A lakosság háromnegyedét elkergették vagy önkéntes száműzetésbe kényszerül, országukban két állam hadserege állomásozik, természeti kincseit idegenek használják fel. Mindemellett a nemzetközi közösség sem erőlteti meg magát túlzottan a helyzet megoldása végett. Algéria és Líbia a fiatal köztársaság két legaktívabb támogatója. Algériának nemcsak a Marokkóval 158 Külügyi Szemle
