Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 4. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - M. Szebeni Géza: Egy "rendkívüli esemény" anatómiája
M. Szebeni Géza rendelésére készült. Alapossága, a benne szereplő adatok azonban sejtetik, hogy a több alkalommal említett belügyi vizsgálat9 részbeni eredményeit foglalja össze tájékoztató anyagként. Koncepciós jellege ellenére is értékes forrás, mivel az események lefolyása meglehetős pontossággal követhető a benne leírtak alapján. A dokumentum szerint a berni magyar követség elleni támadás nem elszigetelt jelenség, nem spontán és egyéni akció volt, hanem előre megszervezték. A svájci rendőrség a készítők szerint tudott az akcióról, inkább segítette, ahelyett hogy megakadályozta volna a megvalósítását. A támadás során szerzett sérüléseibe később belehalt Nagy Sándornál talált iratok (naplója, levelei, rendőrségi okmányok) a jelentés szerint arra utalnak, hogy széles körű kapcsolatai voltak a Kádár-ellenes emigráns körökben, baráti viszony fűzte „a volt Corvin közi ellenforradalmár parancsnok" Pongrátz Gergelyhez és másokhoz. Rendszeres kapcsolatban állt a barátjával Papp Endrével, akitől rendszeres anyagi támogatást kapott, és akivel a támadást kitervelték és végrehajtották. A napló szerint a berni magyar követséget több alkalommal szemrevételezték. Nagy később, 1958 nyarán (június 26. és augusztus 11. között) hosszabb időt töltött Nyugat- Németországban. Papp Endre 1958. augusztus 12-én bement a berni követségre, és a sajtóosztály vezetőjét kereste. Szatmári követségi beosztott fogadta, akinek Papp azt mondta, hogy „nekem van eladni valóm, önöknek van pénzük, kössünk üzletet". Szatmári személyazonosságának igazolásra szólította fel, Papp ezt megtagadta, és elment azzal, hogy „azt hittem, ügyesebb embereket küldtek ki". Az összefoglaló szerint Nagy Sándor „szoros kapcsolatban állt a svájci rendőri szervekkel is". 1958. január 23-án (ekkor két nyomozó és tolmács ment érte, és két órát töltött a rendőrségen), február 12-én, 14-én, 26-án és március 3-án volt a svájci rendőrségen. 1958. augusztus 16-án szombaton 9.35-kor a követség irodaépületénél bebocsátás kért két fiatal férfi (Nagy Sándor és Papp Endre) azzal, hogy hazatérési ügyben jöttek. Az érvényben lévő utasítás ellenére (egy személynél többet nem szabad beengedni) a fogadószoba felé vezették őket, ekkor egyikük fegyvert rántott, és „kezeket fel!" parancsot adott a nekik utat mutató Gottwald követségi alkalmazottnak. Ezt követően felszólította Gottwaldot, hogy zárja be a követség bejárati kapuját, mire Gottwald őt félretaszítva az utcára ugrott, a fegyveres kétszer utána lőtt - eredménytelenül. A fogadószobában tartózkodó és hazatérési engedélyért folyamodó „disszidens család" a „banditák behatolása után pár perccel" sikeresen kimenekült az utcára, ott azonban a rendőrség feltartóztatta10 őket, és kihallgatás céljából a rendőrségre vitte. A jelentés elkészültének időpontjáig az asszony (Klejka Lászlóné) hazatért, és tanúvallomást tett az eseményekről. Miután értesítették a történtekről, a követség egyik, Varsányi nevű munkatársa kikiáltott az utcán posztoló rendőrnek, mire ő pisztollyal a kezében bement a követség kertjébe, és közölte, hogy erősítésért telefonál a rendőrségre. A „banditák már lövöldöztek". Varsányi ezután felhívta a rendőri ügyeletet, ott azonnali intézkedést ígértek. Időközben 74 Külügyi Szemle