Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 1. szám - ÁLLAMÉPÍTÉS - Paragi Beáta: Békefolyamathoz kötött államépítés a Közel-Keleten. A palesztin eset tanulságai
Békefolyamathoz kötött államépítés a Közel-Keleten. /I palesztin eset tanulságai tőén (2000 óta) folytatott segélyezési gyakorlatot.35 Az első (i) szempont esetén az elvi nyilatkozat elfogadását követően a leendő donor(állam)ok által megfogalmazott „kettős cél" a viszonyítási alap. Ami (ii) a palesztin intézményrendszerrel kapcsolatos problémákat, a megállapodások befejezetlen realizálását, a megszállás változatlanságát, illetve a closure-policy fokozatos kiépítését jelenti, azok egyre inkább olyan akadályokká váltak, amelyek ellensúlyozása a fejlesztési (és humanitárius) támogatás fő célja lett.36 Az első időszakot (1993-2000) illetően - legalábbis nyugati szerzők körében - lényegében konszenzus van a tekintetben, hogy „a rendelkezésre bocsátott segélyek kétségtelenül erősítették a Palesztin Hatóság stabilitását."37 Egyetértenek abban is, hogy gazdasági eszközökkel való béketeremtés (economic peacebuilding) esetén a segélyek hatékonyságával szemben nem lehet indokoltatlan elvárásokat támasztani, amennyiben „a donorok pénze sem arra nem alkalmas, hogy megvásárolja a békét, sem arra, hogy kikényszerítsen politikai akaratot."38 És bár e következtetések a nemzetközi segélyezési rezsim működési elveit és gyakorlatát alapul véve helytállóak, nincsenek teljes összhangban a donor által megfogalmazott konfliktust követő szituációkban alkalmazandó általános fejlesztéspolitikai irányelvekkel.39 Emellett megkerülik nemcsak az oslói folyamat filozófiáját, de a palesztin nemzeti felszabadító mozgalm(ak) oslói folyamattal párhuzamosan (át)alakuló pozícióit és prioritásait is. A második időszak (2000-2005) tapasztalatai felszínre hozták a segélyezés hatásaira vonatkozó árnyaltabb megállapításokat is, elismerve, hogy „azon a módon, ahogyan kezelték azokat, inkább a probléma, mint a megoldás részévé válhattak."40 Közvélemény-kutatások szerint a palesztin társadalom meglehetősen gyanakvó a donor államok valódi szándékait illetően.41 A PH létrehozása szükségszerűen vonta maga után a menekültek ellátásáért 1949 óta felelős UNRWA költségvetésének csökkenését. Az arányaiban nagy mértékű humanitárius segélyek kétfelé osztása feszültséget keltett az UNRWA és a PNH között, hiszen a lakosság más-más okok miatt, de mindkét rendszer fenntartásában érdekelt.42 A külső segélyek értelmezhetők úgy is, hogy azok tehermentesítették a megszállás folyamán polgári lakosságot ellátni köteles Izraelt.43 Ez utóbbi érvelés Izraelben nem arat osztatlan sikert, amennyiben nehezen megállapítható, mi jelent „tényleges ellenőrzést", miközben a legsűrűbben lakott palesztin területek lényegében a kezdetektől a PH fennhatósága alatt állnak. Ezen megközelítést azok sem különösebben értékelik, akik meggyőződése szerint a külföldi támogatás valóban képes változásokat eredményezni az alapvető szükségletek kielégítése révén. A fejlesztési segélyek - palesztin vezetéssel nem feltétlenül kompatibilis céljai - összezavarták az addig viszonylag jól szervezett civil társadalom és az új főhatalom, a PH közötti kapcsolatokat is.44 Miközben körülbelül 1997—1998-tól a Világbank és más külső szereplők megpróbálták „felhatalmazni" az első időszakban (1994-1997) lényegében perifériára szorított civil társadalmat, addig nem sikerült „megakadályozniuk," hogy a PNH biztonsági erői egymás, illetve a politikai ellenzék ellen különféle emberi jogi jogsértéseket 2009. tavasz 79
