Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 4. szám - ELMÉLET - Friedmann Viktor: Demokrácia, inkluzivitás, biztonság
Demokrácia, inkluzivitás, biztonság A választások tétje óriási: a számtalan katonai puccsot megélt országban esélyt nyújthat a demokratikus rendszerhez való visszatérésre, s lehetővé teheti a marginalizált lakosság számára érdekeinek képviseletét. A sikeres lebonyolítás és az elfogadható eredmény ahhoz is hozzájárulhat, hogy a 2011-ben megrendezendő népszavazáson a déli területek elutasítsák az elszakadást, s így sértetlen maradjon Szudán területi egysége. Adarfúri konfliktus lezárására is egy új politikai konstelláció által teremtett, megváltozott feltételrendszer nyújthatja az egyetlen reális esélyt. A következőkben a gyenge vagy működésképtelen államok, államkudarcok tekintetében leggyakrabban alkalmazott két elemzési terület, az általam strukturális, illetve intézményi tényezőknek nevezett változók segítségével próbálom magyarázni a kenyai eseményeket, és végzek összehasonlítást a szudáni helyzettel. Strukturális tényezők alatt mindazokat a környezeti változókat értem, amelyek viszonylag lassan változnak, s komplexebb, az ország területén túlmutató rendszerekbe tagozódnak be, azaz ide tartozik például az identitás kérdése, a nemzetgazdaság állapota vagy a világpolitikai kontextus. Elemzési keretként az elitek által a hatalom megtartására, azaz voltaképpen az ország ellenőrzésére szolgáló stratégiákat használom, így mutatva meg, hogy a fenti két tényezőcsoport magyarázó ereje meglehetősen limitált, és számos esetben csak az elitstratégiák kereteiben értelmezhető. Az államról alkotott képünk jórészt a 17-18. századi liberális politikai filozófiában gyökerezik, s ennek megfelelően elsősorban a szuverenitása alá tartozó népesség kiszolgálására szolgáló eszközként gondoljuk el. Az állam Hobbes számára a társadalmi béke fenntartója volt,10 Hume pedig az igazság törvényei betartatásának, a viták semleges eldöntésének és a közjavak alacsony tranzakciós költségek árán történő biztosításának szavatolóját látta benne.11 A nem működő államok kutatói számára az állam „egy adott területen élő népesség számára a kiszámítható életfeltételek biztosításának eszköze",12 a nemzetközi kapcsolatok elmélete szempontjából a belső rend megteremtője, amely lehetővé teszi „az egy államban szerveződött közösség fennmaradását és modernizációját".13 De Jasay azonban arra figyelmeztet, hogy ez a kép csalóka - az állam sokszor önálló aktorként viselkedik.14 Az államkudarc diskurzusában a két legfontosabb vizsgált változó az állami akarat minősége és az annak kivitelezésére felhasználható kapacitás szintje.15 Előbbi vizsgálata azonban elsősorban bizonyos transznacionális veszélyforrások kezelésére, illetve az intézményi akaratképzés módozataira irányul, ritkán terjed ki az államot domináló elit által alkalmazott stratégiák hatására, azaz az állam aktív szereplőként történő elemzésére. Mindkét vizsgált országban létezik egy viszonylag szűk, ám a politikai, gazdasági és kulturális erőforrások jelentős részét monopolizáló vagy legalábbis domináló elit, amely stratégiáját részben az állami eszközrendszer alkalmazása révén valósítja meg. Az ellenőrzés számos eltérő, egymással általában párhuzamosan futó módon valósítható meg, melyek alapvetően három típusba sorolhatók.16 2009. tél 41