Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 4. szám - TÖMEGPUSZTÍTÓ FEGYVEREK - Háda Béla: Pakisztán "muszlim atombombája" - kényszerek és kockázatok
Háda Béla gyenge láncszemnek tűnik korunk atomhatalmainak sorában, a témával foglalkozó tudósítások legnagyobb része azonban inkább csak a negatív fejleményeket és interpretációkat emeli ki. A valóság természetesen közel sem ennyire egyoldalú. Pakisztánban léteznek progresszív, az összetartás és megújulás irányába ható társadalmi folyamatok is, amelyekkel érdemes számolnunk akkor is, amikor biztonságpolitikai lehetőségeket vizsgálunk. Ennek előrebocsátásával is fontos kérdések várnak azonban válaszra. Arra a felvetésre, hogy Pakisztán atomfegyverrel rendelkező államként nagyobb veszélyt jelent-e a világbékére, mint bármelyik másik atomhatalom jelentett, nézetem szerint ma nemleges választ kell adnunk. A pakisztáni nukleáris arzenál jelenlegi állapotában igen fontos biztosító eleme a regionális erőegyensúlynak. Ezzel betölti politikai funkcióját, gyakorlati alkalmazása pedig a helyi társadalomra nézve is beláthatatlan következményekkel járna, így semmilyen szempontból nem tűnik kívánatosnak. Az ezzel kapcsolatos felelősséget jól érzékelhetően Iszlámábádban is megélik. A nukleáris kísérletek óta eltelt több mint egy évtizedben - minden politikai feszültség ellenére - India és Pakisztán nem is lépte át azt a képzeletbeli határt, ahonnan ne lenne visszaút. Ami a nukleáris eszközök további illegális transzferjének a veszélyét illeti, már egy kissé kevésbé lehetünk optimisták. Ezt a múltbéli tapasztalatok sem teszik lehetővé. Bár - nyugati nyomásra - Iszlámábád is nyíltan hitet tett a katonai célú nukleáris technológia terjedésének megakadályozása mellett, nem túl bíztató Kadír Hán ügye, amelynek számos részlete máig homályban maradt, megismétlődése pedig a jövőben sem zárható ki teljes bizonyossággal, minthogy a pakisztáni kormányzat, hadsereg és a társadalom viszonya sem egyértelmű az incidenssel kapcsolatban. A folyamatos politikai bizonytalanság alapvető strukturális problémákból fakad, felszámolása ezért aligha képzelhető el a pakisztáni állam és a társadalmi viszonyok stabilizálása nélkül. Ennek elősegítésében az ország nyugati partnereire is fontos szerep várhat. Ehhez szükségesnek tűnik azonban a kölcsönös bizalom erősítése, amelyet Pakisztán atomhatalmi státusa amúgy is napi feladattá emel. Jegyzetek 1 Az ennek alapján a brit parlament által 1947. július 18-án elfogadott függetlenségi törvényt 1.: Halmosy Dénes (szerk.): Nemzetközi szerződések 1945-1982. Budapest: Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó-Gondolat Kiadó, 1985. 126-128. o. 2 A brit felosztási törvény értelmében a 601 kisebb-nagyobb autonóm fejedelemség uralkodójának kötelező jelleggel döntenie kellett, hogy egyik vagy másik megalakuló államhoz kíván-e csatlakozni. Ebben teljes mérlegelési szabadságuk volt. Hari Szingh döntése tehát - még ha a pakisztáni narratíva szerint bűn volt is - nem minősíthető törvénytelennek, de szembetűnő, hogy a területfelosztás egyedül Kasmír esetében nem követte a felekezeti többség által sugalmazott logikát. 14 Külügyi Szemle
