Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 4. szám - TÖMEGPUSZTÍTÓ FEGYVEREK - Háda Béla: Pakisztán "muszlim atombombája" - kényszerek és kockázatok
Hnda Béla földi partnerek figyelmét. Pakisztánt a fentebb említettek miatt egy ponton túl roppant kockázatos magára hagyni számtalan belső problémája közepette. Az országnak ebből következően van egy állandó diplomáciai mozgástere, ami még közel sem jelenti ugyan a nagyhatalmiság széles körű elismerését, mégis a nukleáris fegyverkezés sajátos ho- zadékának tekinthető. Pakisztán nukleáris hatalmisága azonban máig nem nyert olyan jellegű nemzetközi respekciót, mint Indiáé. 2008 decemberére az Indiai Köztársaságnak már az Egyesült Államokkal, Franciaországgal és az Oroszországi Föderációval is volt aláírt nukleáris egyezménye.43 Ezek mára a konvencionális atomhatalmak státusát biztosítják Újdelhinek, míg Pakisztán ezzel az eredménnyel egyelőre nem dicsekedhet, ami az említett előnyök mellett egyszersmind az ország politikai korlátáit is mutatja.44 A hiteles nukleáris elrettentéshez - örvendjen az széles körű nemzetközi elismerésnek vagy sem - azonban elengedhetetlen az eszközök alkalmazásához szükséges elvi és jogi keretek kidolgozása, valamint a technikai feltételek biztosítása. Pakisztán azonban máig nem rendelkezik az indiaihoz hasonló koherens és transzparens nukleáris doktrínával. Ez természetesen generál egyfajta bizonytalanságot, amelyet akár taktikai mozgástérként is ki lehet használni. A gyakorlatban azonban lehetséges bizonyos karakteres vonások körülhatárolása. Ezek közül itt az első csapás mérésének lehetőségét kell kiemelnünk mint központi elemet.45 Ebben a tekintetben ugyanis a pakisztáni nukleáris politika különbözik a többi atomhatalométól, amelyek deklaráltan kizárólag elrettentés, illetve a hasonló jellegű támadások megtorlása - második csapás mérése - céljából tartják fenn hasonló arzenáljukat. Ennek magyarázatát az indiai és a pakisztáni fegyveres erők közötti - korábban már érintett - aszimmetriákban kell keresnünk. A pakisztáni stratégiai tervezés felismerte, hogy a katonák minden kötelező optimizmusa ellenére a békeidőben mintegy 620 ezer fős pakisztáni hadsereg, noha a világ hetedik legnagyobbja, nem képes méltó párjává válni az 1,3 millió fős indiai fegyveres erőknek.46 A „nagy ellenség" tehát nukleáris eszközök alkalmazása nélkül is képes felülkerekedni, ezért az első csapás kizárása nélkül nem érhető el kielégítő biztonsági komfortfokozat. Az indiai nukleáris doktrína ugyanakkor kizárja az atomfegyver elsőként való alkalmazását, miközben az ország rendelkezik elegendő támadóeszközzel és mozgó (főként tengeri) indítóplatformmal egy megsemmisítő erejű második csapásméréshez. Pakisztán ez utóbbi képességgel még nem bír, minthogy arzenálja lényegesen kisebb az indiainál.47 Mindezek nyomán a dél-ázsiai stratégiai egyensúly sajátos modell szerint áll fenn. Az elrettentés mindkét ország részéről hiteles. India hagyományos fegyveres erőire támaszkodva megkísérelhetné ugyan ráerőszakolni akaratát a szomszédjára, erre azonban válaszként bizonyosan megérkezne a pakisztáni nukleáris csapás, amelyre India hasonló második csapással reagálhatna. A kölcsönös megsemmisítés ezen - a bipoláris korszak óta hagyományos - totális háborús forgatókönyv szerint tehát biztosítottnak tűnik. Ennek közegében valóban eltűnik a Pakisztán szerényebb védelmi kapacitásaiból adódó hátrány. 12 Külügyi Szemle
