Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 3. szám - KÖNYVEKRŐL - Réti György: Albert Rakipi: A gyenge államok és a biztonság (a biztonság kérdésének újragondolása a hidegháború utáni Balkánon)
Könyvekről albánok lakta Koszovót, Észak-kelet Macedóniát és Észak-Görögországot. Úgy látszik, hogy ez a Magyarországot érintő bécsi döntésekhez hasonlítható eseménysorozat még mindig annyira kényes téma, hogy a szerző alig egy bekezdésben foglalkozik csak vele, és mindössze annak megállapítására szorítkozik, hogy „ez az állam 1944 végéig létezett, de gyakorlatilag nem működött" (85. o.). A csaknem fél évszázados „kommunista rendszert" elemezve a szerző megállapítja, hogy Hodzsa látszólag erős államot hozott létre, amelynek hatalma kiterjedt az ország egész területére és az albánok életének minden szegmensére. Konkrét példák sokaságával bizonyítja, hogy mindez azonban csak látszat volt, mert:- kényszerítő eszközökkel hozták létre (a hivatalos adatok szerint minden hatodik albán valamilyen formában megszenvedte az állambiztonsági szervek önkényét);- csak nagyon alacsony szinten tudták ellátni az állampolgárok anyagi, kulturális és egészségügyi igényeit;- megszüntették a jogállamiságot, hatalmas és párhuzamos állami és pártbürokráciát hoztak létre;- a nehézipar erőltetett fejlesztése, a gazdaság teljes államosítása és különösen a mezőgazdaság teljes kollektivizálása nagyon nagy károkat okozott a gazdaságnak és az ország környezeti állapotának;- a proletár internacionalizmus eszméjének mindenek fölé helyezése, a vallás eltörlése, a kulturális elmaradottság, a morális értékek és a nemzeti tradíciók megvetése rendkívüli károkat okozott az emberek és az állam fejlődésében (84-96. o.). A Hodzsa-rezsim bukása után létrejött demokratikus rendszer igen nehezen szerezte meg legitimációját. Ebben segítettek az államélet minden területén meghozott reformok, valamint az, hogy Albánia kilépett korábbi nemzetközi elszigeteltségéből, és jelentős támogatást kapott az Egyesült Államoktól, valamint az Európai Uniótól. Mindennek eredményeként 1992 és 1996 között jelentős előrehaladás ment végbe gazdasági és szociális téren egyaránt. E pozitív folyamatokban okozott felmérhetetlen károkat az úgynevezett „piramisjátékok" kiváltotta össznépi elégedetlenség, amely az államélet totális széteséséhez és az anarchia eluralkodásához vezetett. Mindez ismételten bizonyította az állami intézmények fejletlenségét és az állam legitimitásának alacsony voltát Albániában (97-107. o.). A szerző az albán választások leírásával mutatja be a gyenge államiság jelenségeit (sajnálatos, hogy bár a könyv kiadási éve 2008, mégis megáll a 2001. évi. választás leírásánál). Megállapítja, hogy a kilencvenes években megtartott számos országos és helyi választás közül egyedül az 1992. évi volt olyan, amelyet a vesztes fél nem vitatott, az 1996. évi választás pedig előjátéka volt az állam totális összeomlásának. Egyik alcímében Rakipi az albán demokráciát „nulla összegű játéknak" („zero sum game-nek") nevezi, amelyben a két szemben álló fő ellenfél, a szocialisták és a demokraták önmagukat minden jó, az ellenfelet pedig minden rossz megtestesítőjének tartják és 2009. ősz 215
