Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 3. szám - KÖNYVEKRŐL - Hettyey András: Afrika világháborúja
Könyvekről Afrika világháborúja Gérard Prunier: Africa's World War. Congo, the Rwandan Genocide, and the Making of a Continental Catastrophe. Oxford: University Press, 2009 A hhoz képest, hogy minden bizonnyal a legtöbb halálos áldozatot követelő konfliktus volt a második világháború óta, meglepően keveset tudunk az 1996 és 2002 közötti első és második kongói háborúról. A közvélemény emlékezetében elsősorban az 1994-es, mintegy 800 ezer áldozatot követelő ruandai népirtás maradt meg, ám azt, hogy a ruandai események egyúttal előkészítői voltak egy sokkal tragi- kusabb konfliktussorozatnak, csak kevesen tudják. Bár a különböző becslések nagyban eltérnek, abban minden szakértő egyetért, hogy a két kongói háborúban legalább három-, de lehet, hogy öt-hat millió ember vesztette életét. Ezek a hihetetlen számok jól mutatják, hogy a kilencvenes évek felében dühöngő kongói háborúk méltán érdemelték ki az „afrikai világháború" nevet. Ám a két kongói háborút nemcsak az áldozatok száma tette valóságos „világháborúvá", hanem a benne részt vevők száma is. A második kongói háborúba - különböző okok és érdekek miatt - nem kevesebb, mint 12 afrikai állam keveredett bele Líbiától Szudánon át Namíbiáig. Ha a történetíró egy ilyen komplexitású háborút igyekszik alaposan és részletesen leírni, műve szükségszerűen hosszúvá és bonyolulttá válik. Nem történt ez másképp Gérard Prunier 2009-ben megjelent 530 oldalas művével1 sem. Az elismert francia Áf- rika-szakértő a történet fonalát 1994 nyarán, a ruandai népirtás „másnapján" veszi fel. (Prunier professzornak a népirtásról magáról írt könyve már klasszikussá vált.)2 A hu tűk által 1994. április-június között elkövetett népirtás egy mélységesen traumatizált országot hagyott hátra, amelynek lakossága a népirtás utáni hónapokban jószerivel kicserélődött. Az Uganda felől győztesen előrenyomuló tutszi RPF- (Rwandese Patriotic Front) lázadók elől a hutuk által dominált kormány, a népirtást szervező és végrehajtó interahamwe-milíáa és a tutszi bosszútól félő hu tu lakosság jelentős része - kétmillió ember - a szomszédos Zairébe menekült. Az 1990 óta tartó ruandai polgárháborúban megedződött győztes RPF-harcosok a fővárosba, Kigaliba érve kormányt alakítottak, amelyben - figyelemre méltó módon -15 hutu miniszter kapott helyet, és csak hat tutszi. A nemzeti egységkormány hatalma azonban erősen korlátozva volt, és hamarosan meg is szűnt, miután egyre több jel utalt arra, hogy a védelmi miniszter - és jelenlegi elnök - Paul Kagame irányításával a tutszik megkezdték bosszúhadjáratukat a Ruandában maradt hutuk - és olykor tutszik! - ellen. Csak 1994 utolsó hónapjaiban 25 és 45 ezer közé tehető azoknak a száma, akikkel az RPF végzett. A kormány egyes hutu tagjai tiltakozásul lemondtak, ám a gyilkosságok annak ellenére is folytatódtak, hogy egy ENSZ- es belső jelentés leszögezte: az RPF célzott és módszeres gyilkosságokat hajt végre az országban. A nemzetközi közösség mégsem vonta meg a támogatását Ruandától, mivel 202 Külügyi Szemle
