Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 3. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Tóth Imre: Variációk konfliktuskezelésre. Bonn, Berlin és Budapest diplomáciai erőfeszítései a keletnémet menekültkérdés megoldására, 1989
Tóth Imre gyalásokról szóló feljegyzésekből jól látható - s erre német diplomaták is utaltak - hogy a nemzetközi szervezet képviselői nem osztották maradéktalanul a nyugatnémet jogi álláspontot, és nem támogatták egyértelműen a bonni törekvéseket.39 Kedvező fordulattal kecsegtetett viszont, hogy Hocké főbiztos augusztus 22-re egyeztetést kezdeményezett Wolfgang Schäuble belügyminiszterrel. A genfi nyugatnémet képviselet vezetője - kihasználva az alkalmat - javasolta, hogy Hocké folytasson konzultációt a külügyminisztériumban is. A megbeszélések fő témája a budapesti állandó misszió létrehozása lett volna. Ez ügyben Fredo Dannenbring követ Genfben már folytatott előzetes tárgyalásokat Hockéval és más ENSZ-tisztviselőkkel. Ezek során egyetértés alakult ki az iroda megnyitásának szükségességéről. Német külügyi tisztviselők azonban tartottak attól, hogy bonni látogatása során Hocké megnövelt anyagi hozzájáruláshoz vagy egyéb német engedményekhez (például a vietnami menekültkvóta felemeléséhez) köti az ügy felgyorsítását.40 Közben a magyar kormány genfi megbízottja is tárgyalt az UNHCR jogi osztályának vezetőjével, akinek úgy nyilatkozott, hogy kormánya politikai okokból szeretné elkerülni mind a menekültek visszatoloncolását az NDK-ba, mind pedig a menekültstátus elismerését. A főbiztosság munkatársa, Ghassan Arnaut ezért azt javasolta a német és a magyar diplomácia képviselőinek, hogy a budapesti követségen tartózkodók a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága által kiállított okmánnyal hagyják el az országot. Ezt az eljárást más esetekben többször sikerrel alkalmazták. Arnaut bízott benne, hogy a Vöröskereszt nem zárkózik el a megoldástól. (Noha a válság megoldásában a Vörös- kereszt végül aktívan kivette a részét,41 nem mondhatjuk, hogy a segélyszervezet egyszerű helyzetben lett volna. A keletnémetek ügyét ők is inkább politikainak, mintsem humanitárius természetűnek ítélték. A szervezet vezetősége a legnagyobb tapintattal próbálta kezelni a kérdést, nehogy az akció politikai színezetet öltsön, illetve a Vöröskeresztre bármiféle részrehajlás gyanújának az árnyéka vetüljön.)42 A genfi magyar követ megígérte, hogy továbbítja a javaslatot Budapestre. Arnaout kifejezte abbéli reményét is, hogy a szövetségi kormány nem fogja bátorítani a további kiutazásokat, és a válság ilyetén megoldása nem teremt precedenst.43 Az ENSZ képviselői Budapesten közvetlenül is megbeszéléseket folytattak a magyar kormánnyal. A beszélgetésből kiderült: magyar részről nyíltan nem támogatják a státus megadását. Azt sugalmazták ugyan, hogy mindazok ügyében, akik magukat menekültnek tekintik, elindítják a folyamatot, nem hivatalosan azonban hozzátették azt is, hogy pozitív elbírálásban csak keveseknek lehet részük. Ezzel a magyar tárgyalófél elég nyilvánvalóan jelezte, hogy a kérdés átfogó megoldásának híve, méghozzá a két német állam közötti megegyezés révén.44 A magyar kormány óvakodott tehát nyíltan színt vallani a kérdésben, mert félő volt, hogy ezzel politikailag megterheli Budapest és Kelet-Berlin viszonyát, amelyet - legalábbis a látszat kedvéért - igyekezett továbbra is szívélyesnek beállítani. 168 Külügyi Szemle
