Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 3. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Tóth Imre: Variációk konfliktuskezelésre. Bonn, Berlin és Budapest diplomáciai erőfeszítései a keletnémet menekültkérdés megoldására, 1989
Tóth Imre megakadályozzák az NDK polgárainak törvénytelen határátlépési kísérleteit. A magyar kormány azonban pontosan ezen egyezmények szabotálásában, majd hatályainak felfüggesztésében kereste a kiutat a terhes szituációból, s ezért a kelet-berlini ráhatás minden eredmény nélkül maradt. A Német Szövetségi Köztársaság mindeközben a probléma „felületi kezelésével" és stratégiai megoldásával egyaránt próbálkozott. Miközben Bonnban igyekeztek elkövetni mindent annak érdekében, hogy az emigrációs hullámot mederben tartsák, az NSZK külügyminisztériumának egyre sürgetőbbé vált, hogy a minden jel szerint mégis elhúzódó és eszkalálódó problémára felkészüljön. Az Auswärtiges Amt már áprilisban kénytelen volt a budapesti nagykövetség szervezeti struktúráját átalakítani úgy, hogy a hivatal RK22 referensét egy a felső köztisztviselői karból23 érkezett hivatalnokkal helyettesítette.24 Utóbbinak a feladata elsősorban a vízumügyek intézése volt, de ő volt a követséget konzuli ügyekben felkereső állampolgárok első számú konzultánsa és tanácsadója. A kétoldalú jogi kérdések intézése mellett illetékességi körébe tartozott a bajba került németek támogatása is. Májustól - szükség esetére - a nagykövetség gazdasági előadóját is meghatalmazták a konzuli ügyek intézésével, egyszersmind újabb munkatársat bíztak meg a tanácsadói feladatok ellátásával, a német fővárosból pedig mielőbb további hivatalnokokat készültek Budapestre küldeni.25 Az imént felsoroltakon kívül a nagykövetség állományát új rendészeti (HÓD26) tisztviselővel is kiegészítették.27 Nem jelentett megoldást, de csökkentette a Bonnra nehezedő nyomást, hogy augusztus 13-án döntés született a budapesti követség bezárásáról,28 pontosabban az ügyfélforgalom korlátozásáról és átszervezéséről. A rendelkezés alapján a kiszolgáló személyzet továbbra is a képviseleten teljesített szolgálatot, a magyar állampolgárok vízumügyeit azonban utazási irodákon keresztül (szolgálati útlevelek tulajdonosai számára, illetve rendkívüli esetekben a magyar külügyminisztérium részvételével) intézték. A politikai, gazdasági, kulturális és egyéb diplomáciai ügyeket a nagykövetség épületén kívül bonyolították. Hasonlóan az épület falain kívül - előzetes egyeztetést követően - kerülhetett sor a nyugatnémet állampolgárokkal és a romániai németekkel kapcsolatos konzuli tennivalók ellátására.29 A bezárással a szövetségi kormány súlyos erkölcsi dilemma elé került, sőt támadásoknak tette ki magát, amiért akadályokat gördített a menekültek befogadása elé, és humanitárius szempontból látszólag vitatható döntést hozott. Ez a megoldás ráadásul ellentmondásos módon az NDK számára is elfogadhatatlan volt, hiszen egy ilyen, várhatóan nagy visszhangot kiváltó lépés lehetetlenné tette a válság további „paplan alatti" kezelését. Egyáltalán nem szolgálták azonban az NDK érdekeit azok a megoldások, amelyek a probléma rendezését jogi, nemzetközi jogi normák, illetve szabályozások révén igyekeztek elérni. Ezek elfogadásában ráadásul a magyar fél sem bizonyult konstruktív partnernek. A modus vivendi megtalálását hátráltatta az is, hogy hiányoztak a problémakezelés nemzetközi jogi referenciái. Az egyik lehetséges kiút az lehetett volna, ha a 164 Külügyi Szemle
