Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 3. szám - EURÓPA - Király Gyöngyi: Balti régió: a kisállami projekt
Király Gyöngyi kívül a fenti okok miatt Fehéroroszországot. Az igazi kivételek Norvégia és Izland, amelyek nem part menti országok, mégis tagjai a Balti-tengeri Államok Tanácsának. Ezt a földrajzi folytonosságon kívül egyéb biztonsági és pénzügyi okok indokolják. A régió dinamikus voltát igazolják az átfedő többes identitások. Az újregionalizmus- elmélet is állítja, hogy egy régió határai nem feltétlenül élesek, s ez nem zárja ki a többes identitások létét. Látni kell azonban, hogy Németország és Lengyelország kötődése s vele a többes identitásuk nem olyan erős, mint például Finnországé. Itt talán kiegyensúlyozatlan identitásokról beszélhetünk. A régió feltárt jellemzői azt mutatják, hogy a balti egyértelműen nem egyöntetű régió, jelentős különbségek vannak fejlettségben és elkötelezettségben. Finnország központi szerepe azonban azt bizonyítja, hogy ez inkább központi régió. Helsinki képes felvállalni és akarja is ezt a központi szerepet, amelyet a többiek is elfogadnak. A Balti régió nem tudja az Ethier által felsorolt összes regionális ismérvet teljesíteni, hiszen a kis országok nem egy nagy országhoz kapcsolódnak, nem egyoldalúak az országokon belüli változások, Finnország, Svédország és Dánia szintén változtatott rendszereiken és megállapodásaikon. Bár szomszédos államokat foglal magába, a liberalizáció folyamata visszafogott, mellőzi a drámákat, az együttműködés sokrétű és mély. A Baltikum sokkal inkább hasonlít azonban az újregionalizmus-elmélet által fölvázolt, elmosódó határú régióra. A regionális fejlődés, amit a Baltikumban megfigyelhetünk az regionalizmus, amely a regionalizációba fejlődött. Egyrészt látható az államok akarata és az általuk alapított szervezetek, másrészt a 21. században nagyszámú civil- szervezetet is találunk. Másrészt a baltiság mibenlétének zavarossága és ellentmondásossága bizonyíthatja a szerves fejlődést is, amelyben lehetnek buktatók és vakvágányok. Ha az itt végbemenő folyamat csak regionalizáció lenne, akkor egyszerűen leírhatnánk kormányközi egyezmények soraként, ahol a határok tisztázottak, és az is, hogy mit értenek „balti" alatt. Felvetődik az a kérdés is, hogy milyen szintű regionális fejlődésről beszélhetünk. Az a tény, hogy a baltiság eszméje felmerült, és Lettország reklámozza is, sokat elmond, hiszen ez rímel is a régióság fogalmára. A Hettnéék által felvázolt régióságszintek közül a balti a regionális társadalom szintbe tartozik, azaz vannak már fontos szervezetek, de az állam szerepe még mindig meghatározó. A regionális közösség az államok közösségét igényelné, amely felé jó úton haladnak a baltiak, de még úgy tűnik, hogy ehhez ki kell találniuk és meg kell szervezniük a saját identitásukat. A regionális közösség másik követelménye a befolyásos civilszervezetek lennének. Az még kérdés, hogy a civilszervezetek milyen mélységben befolyásolhatják a döntéshozatalt, bár a számuk elég jelentős, e kérdés megválaszolása azonban már egy másik kutatást igényelne. A kezdeti kérdések megválaszolása mellett felvázolhatjuk a régió szerkezetét. Láttuk a többes identitásokat és az átfedésben működő regionális szervezeteket, és azt is, hogy az Észak erős viszonyítási alap marad, csakúgy, mint Közép-Európa vagy Oroszország. 138 Külügyi Szemle
