Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 3. szám - NÉMETORSZÁG - Masát András: Régi és új pozíciók a magyar kultúra németországi megjelenésében: 1989-2009
Régi és új pozíciók a magyar kultúra németországi megjelenésében: 1989-2009 Stuttgart környékén telepedtek le, addig a berlini Magyar Kultúra Háza az NDK fővárosában állami szinten az NDK kultúrpolitikájához képest a jóval liberálisabb magyar szellemiséget, színességet tudta vagy próbálta az ottani állampolgárok számára bemutatni. Itt nem szabad elfelejteni azt a tényt sem, hogy az NDK-ban a „testvérország" iránti ideológiai alapú kulturális érdeklődésnek pozitív hozadéka is volt azáltal, hogy a „szocialista realista" tartalmú irodalom mellett a klasszikus magyar irodalom jelentős művei jelenhettek meg és kerül(het)tek „NDK"-fordításban a német nyelvű könyvpiacra. És habár ez az út sajnos inkább csak elméleti szinten létezett, mégis a hatvanas, hetvenes években, egészen a nyolcvanas évek kezdetéig az NDK-ban a lakosok számához képest aránylag széles tömegek ismerkedtek, ismerkedhettek meg a magyar kultúrával, elsősorban az irodalommal, valamint a magyar klasszikus és popzenével. Ezt a képet természetesen több tényező is árnyalta. Magyarország Nyugat felé mint az úgynevezett „gulyáskommunizmus" országa, viszonylagos jólétéről vált ismertté, és a „legvidámabb barakk" képet mutatta, így nem utolsósorban a családi Balaton- találkákkal a két Németország számára is egyfajta kompország volt, ebbeli szerepét, jelentőségét máig érzékelhetjük a magyar-német kapcsolatokban. 1989-ben ez a - mindkét német államban - kedvező Magyarország-kép a határnyitással még pozitívabbra változott. Kohl kancellár Németországban napjainkra már lassanként feledésbe merülő mondata2, miszerint a berlini falból az első követ a magyarok verték ki, jól mutatja, hogy a német újraegyesítés után a magyar külpolitika és a magyar kulturális stratégia olyan környezettel, befogadókészséggel, érdeklődéssel számolhatott, amely a szükséges átstrukturálódást lehetővé tette, sőt igényelte, és amely ezt követően még jó pár évig segített a magyar-német kulturális kapcsolatok kiszélesítésében, erősítésében. A két kulturális intézetnek ebben kellett részt vennie: a stuttgarti intézet már nem csak regionális kulturális hidat kellett hogy képezzen Magyarországra, Berlinben pedig már nem a keletnémet kultúrpolitika alternatíváját kellett kínálni, hanem mindkét intézetben az európai együvé tartozás, az európai újraegyesülés kulturális kontextusát megteremteni, azaz - külpolitikai szemszögből - az európai uniós tagság kulturális érvrendszerét kibontakoztatni. Ehhez Berlinben még hozzájárult az is, hogy a város lett az egyesült Németország fővárosa; ez nemcsak az ország politikai centrumát helyezte át „Nyugatról", hanem fokozatosan, máig sem befejezett folyamatban a németországi kulturális orientálódás erővonalait is átrajzolta. Az ottani intézetnek így aztán nemcsak a volt NDK-s közönség kiszélesítése, a korábbi Nyugat-Berlin bevonása lett a cél, hanem az új berlini országos intézmények irányába képviselendő kultúrdiplomácia gyakorlati megvalósítása is. Mindezt egy olyan városban, amelyben a két volt országrész szociális, kulturális, mentalitásbeli ellentétei, feszültségei nemcsak a régiók vonatkozásában, hanem utcára lebontottan is érezhetők/érzékelhetők voltak. Ebben a - mondhatni geográfiai - összefüggésben a berlini stratégiának volt egy másik alapvető eleme is: az 1990-es évek közepétől elkezdődött az a per, amelyben a 2009. ősz 89
