Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 3. szám - NÉMETORSZÁG - Kiss J. László: A német pártrendszer történelmi útja és a 2009-es parlamenti választások. A sokpártiságtól a kétpólusú pártpolitikai rendszer megszilárdulásáig
A német pártrendszer történelmi útja és a 2009-es parlamenti választások A nyugatnémet stabilitás jellemzői A Német Szövetségi Köztársaság pártpolitikai rendszerének 1945 és 2005 közötti stabilitását jól mutatta, hogy - az 1963-1966-os nagykoalíció időszakától eltekintve - egy nagy és egy kis párt mindig képes volt a cselekvőképes parlamenti többséghez szükséges kiskoalíció alkotására. A rendszer megőrizte ezt az állandóságát, jóllehet, a politikai térben újabb radikális szélsőjobboldali erők is megjelentek: 1983-ben a Republikánus Párt, majd 1987-ben a Német Népi Unió (DVU). Ám országos szinten ezek a pártok éppúgy jelentéktelenek maradtak, mint az 1960-as években az NPD. A szövetségi köztársaság demokratikus rendszerének fő törekvése a nemzetiszocialista diktatúrába torkolló, „demokraták nélküli demokrácia" - a weimari rendszer - visszatérésének megakadályozása volt. E politikai szabály és a kelet-nyugati konfliktus fegyelmező geopolitikai hatása, valamint a nemzetiszocialista múlt katasztrófájának emléke és a másik német állam „reálszocialista" jelene egyaránt hozzájárult ahhoz, hogy az NSZK a hidegháború éveiben a többi nyugat-európai ország közül rendkívüli belpolitikai stabilitásával tűnt ki. Az NSZK létrejöttekor kialakult két nagy néppárt valamennyi, az új demokratikus rendszerrel rokonszenvező érdek integrációs gépezeteként, az állampolgárok megbízásából, félig állami intézményként működött. Ezért a társadalom egyre nagyobb részét kellett magukhoz kötniük, és a politikai rendszert meg kellett védeniük a stabilitását fenyegető minden erővel szemben. Ok pedig képesnek bizonyultak arra, hogy mind a bal-, mind a jobboldalon megtartsák integráló erejüket. E rendszerben a pártok legitim helye - a legtöbb nyugat- és észak-európai állammal ellentétben - csak a „politikai közép" lehetett. Ez azt jelentette, hogy a bajor CSU-tól jobbra éppen úgy nem volt tolerálható egy párt, mint ahogy az SPD-től balra sem. Ha erre mégis kísérlet történt - mint az NPD esetében -, a szomszédos államok politikai szeizmográfjai sokkal érzékenyebben reagáltak, mint bármely más ország esetében, s az „importált" német demokrácia törékenységét hangsúlyozták. De ilyen veszély esetén a pártok mindig összezártak. így a nemzetiszocialista katasztrófa után egyetlen szélsőséges és ellenőrizetlen politikai erő sem kaphatott esélyt arra, hogy a német népet ismét egy diktatúra vészterhes csábításának az útjára térítse. A dualistától a nyitott ötpárti rendszer felé: új párt az SPD-től balra A PDS megjelenése Az 1990-es német egyesüléssel a pártpolitikai rendszer negyedik, „centrifugális" szakasza vette kezdetét. Ez az időszak a két politikai táboron alapuló (kétpólusú) rend felbomlá2009. ősz 57
