Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 3. szám - NÉMETORSZÁG - Kőrösi István: A magyar-német gazdasági kapcsolatok fejlődésének húsz éve (1989-2009)
Körösi István Az Európai Unió tervének és koncepciójának kidolgozásában és elfogadtatásában Németország és Franciaország különböző indítékok és érdekek alapján, de sajátos érdekközösséget létrehozva, egymásra talált. Németország felismerte, és döntően képviselte az Európai Unió keleti irányú kiépítésének fontosságát, és a kibővítés egyik fő képviselője volt, gazdasági, politikai és stratégiai érdekek alapján egyaránt. A kibővítés gazdasági szempontjait, feltételeit és költségeit a német gazdaságpolitika gondosan felmérte, és a tárgyalásokon mindvégig szigorúan képviselte, hogy az új kelet-közép- európai bővítés gazdaságilag minél rendezettebben, kalkulálhatóbban és a pótlólagos kiadások kordában tartásával menjen végbe, ami így is történt. Az újraegyesített Németország külpolitikai erőviszonyai és gazdasági teherbíró képessége között eltérés, sőt erős feszültség keletkezett. Az európai integrációban az NSZK nemzetközi gazdasági ereje sokáig meghaladta politikai befolyását. Az újraegyesítés hatására e kép megfordult. A német gazdaságnak növekvő tehertételekkel kellett és kell szembenéznie, nemcsak a keletnémet tartományok szanálása, hanem a nyugatnémet, illetve össznémet gazdaság problémái (iparszerkezeti, versenyképességi problémák kiéleződése, a jóléti rendszer kulcsterületeinek finanszírozhatatlansága miatt. Először az újraegyesítés utáni években, másodszor a kelet-közép-európai országok uniós csatlakozási tárgyalásai idején, harmadszor a jelenlegi, 2008-2009-es válság nyomán élesen vetődött fel annak jelentősége, hogy a gazdaságpolitikák, stratégiák és a reálfejlődés kilátásai milyen gazdasági érdekfeltételeket teremtenek, milyen telephely-feltételek és versenyképességi tényezők alakítják Németország és Kelet-Közép-Európa kapcsolatait. Németország számára négy területen jelentkezett nagy volumenű és növekvő pénzügyi teher az elemzett időszakban: 1. a keletnémet tartományok szanálása; 2. a NATO- beli szerepvállalás pénzügyi hatásai; 3. az EU elmélyítése, a Gazdasági és Monetáris Unió működtetése; és 4. az EU keleti irányú kibővítése. Ezek mindegyikéhez nagy szükség volt a német pénzügyi transzferre. Mind a transzformáció finanszírozási igénye, mind a jelenlegi, 2008-2009-es válság körülményei közepette megnőtt Németország számára is, és a kelet-közép-európai országok számára is, a gazdasági szerkezet, a külgazdaság és a termelési szerkezetek egymásba kapcsolódása új alapokra helyezésének szükségessége. A német gazdaság csak úgy válhat újra szélesebb sávban versenyképesebbé, ha fajlagos költségviszonyait javítja, ennek egyik fő eszköze pedig a termelési input olcsóbbá tétele a közép- és keleteurópai import és beszállítások révén. A 2008-2009. évi válság miatti hatalmas mértékű piaczsugorodás azonban éppen a beszállításokat érintette az átlagosnál súlyosabban. A gazdasági erőviszonyokat értékelve az EU-ban Németország a legérdekeltebb gazdaságilag és politikailag is a kelet-közép-európai térségben, a német külpolitikai prioritások sorában pedig a transzatlanti-kapcsolatok és az uniós integráció egésze után szerepel. A Németország és Közép-Európa közti kapcsolatokban a gazdasági súlyok és erőviszonyok aszimmetrikusak. Magyarország és az új EU-10-ek számá24 Külügyi Szemle
