Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 2. szám - KÖNYVEKRŐL - Vámos Péter: Az Európai Unió és Kína kapcsolatai
Könyvekről A szerzők üzenete nem az, hogy agresszív, Kínát feltartóztató politikára van szükség, hiszen az unió sem tehet mást, mint hogy miközben elismeri Kína felemelkedését, tovább építi vele a kapcsolatait. Éppen ellenkezőleg, érdekeltté kell tenni Kínát abban, hogy teljesítse az európai igényeket. Keményebb, határozottabb fellépésre lenne szükség, de a cél a kölcsönös előnyök elérése és a nyitottság kell hogy legyen. Ehhez az EU-nak jobb koordinációra lenne szüksége, az uniós és a nemzeti Kína-stratégiák szintjén egyaránt, és főként több olyan kínaiul is tudó szakértőre, olyanokra, akik ismerik a kínai belső viszonyokat, beleértve az államgépezet működését is. Kína ma jelentős előnyben van Európával szemben a szakértők tekintetében. Jól ismerik mind az EU, mind a tagállamok működését, s így könnyen ki tudják használni a köztük fennálló különbségeket és az olykor általuk generált feszültséget. Nemcsak Kína „hiperaktív" diplomáciájának köszönhető, hanem részben a rendszerek különbségéből is adódik, hogy Kína belelát az unió működésébe, miközben a külső megfigyelőknek nem enged betekintést saját belső folyamataiba. Az egyeztetés alapja a tagállamok közötti kölcsönös bizalom lenne, ami viszont hiányzik, mint ahogy abban sem bíznak a tagállamok, hogy az EU képes lehet egységesen fellépni az egyes tagállamok nemzeti érdekeinek védelmében. Lényegi kérdésekben ezért az uniónak nincs tere a tárgyalásra, csupán néhány szimbolikus kérdésben zajlik, többnyire eredménytelen, párbeszéd (Tajvan, Tibet, emberi jogok, fegyverembargó), miközben az EU képtelen eredményt elérni olyan kérdésekben, mint a piacokhoz való hozzáférés, Afrika vagy a klímaváltozás. Ezen a helyzeten csak a belső megosztottság megszüntetésével lehetne változtatni. Kína Európa-politikáját elsősorban továbbra is a gazdasági kapcsolatok motiválják. Kínai elemzők szerint Brüsszel jelentősége és tekintélye annyira lecsökkent, hogy még kereskedelmi kérdésekben is inkább külön tárgyalásokat kell folytatni a tagországokkal. Kína ma azt várja az EU-tól, hogy biztosítsa az európai piacokhoz és befektetésekhez való hozzáférést, valamint hogy tartózkodjon a kritikától a belpolitikainak tekintett Tajvan- vagy Tibet-kérdésben. Kína szigorúan egységesen lép fel minden „apró" kereskedelmi kérdésben is, így sokkal hatékonyabban képes képviselni saját érdekeit, mint az unió nevében fellépő, de a tagállamok támogatását nem feltétlenül minden kérdésben élvező tárgyalópartnere. Ráadásul az európai megosztottságból következően Kína szinte bármilyen kérdésben fordulhat olyan „baráthoz", amely akár a kínai érdekek képviseletére is hajlandó az EU-ban. Az unió sokkal több követeléssel áll elő, mint Kína, ugyanakkor csekély a befolyásoló képessége, ami részben abból is következik, hogy hisz a bevonás erejében. Ezzel szemben Kína csupán néhány kérdést vet fel (piacgazdasági státus, fegyverembargó, Tajvan), viszont könnyebben tud nemet mondani. Mindezek következtében Kína inkább képes a kapcsolatok feltételrendszerének alakítására. A politikai értelemben szigorúan központosított kínai rendszer és a széttagolt EU hatékonysága közötti különbségek olyan nemzetközi kérdésekben is megmutatkoznak, 232 Külügyi Szemle
