Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 2. szám - KÖNYVEKRŐL - Gecse Géza: Mozgásterünk és a két világháború
Könyvekről Önálló államuk külpolitikáját élet-halál harcként értelmezték, ezért igen aktív szerepet vállaltak nemcsak a saját országuk, hanem Európa politikájának alakításában is. Ez különösen jellemző az „államalapítók" közül Benesre, aki egészen köztársasági elnökké való 1935-ös megválasztásáig folyamatosan betöltötte a külügyminiszteri posztot. Sem Bobrakov-Tyimoskin, sem Szerapionova, sem Gulyás László, de Kádár- Lynn Katalin műve sem ad választ arra a kérdésre, hogy miért vállalt a csehszlovák vezetés olyan konfliktusokat, amelyek nélkül államuk sokkal stabilabb lett volna. Nem is annyira az 1938-ban végül Magyarországhoz csatolt felvidéki sáv, hanem a Lengyel- országhoz csatolt jóval kisebb Teschen kérdésére sincs igazi válasz. A Szudétavidék mellett ugyanis Csehszlovákia valamennyi határát úgy alakította ki, mintha szándékosan „halálos" ellenségeket szeretett volna teremteni a saját maga számára, pedig a szlovák-magyar vagy a cseh-lengyel etnikum között szinte tiszta etnikai határt lehetett volna húzni, vagyis lehetőség nyílott volna a konfliktusminimalizálásra. Németország vesztes államként, pusztán teljesítési politikájával már hat évvel a háború után, 1925-re elérte, hogy Európa hatalmai számoljanak vele. A fordulat a német külpolitikában azonban már 1929-30-ra, tehát a nemzetiszocialisták előtt bekövetkezett. Egészen határozottan, külgazdasági politikával alátámasztva ez a folyamat Adolf Hitler hatalomra jutása után válik szemmel láthatóvá, amikortól kezdve a csehszlovák külpolitika Franciaországon kívül a közben 1933-tól módosított szovjet külpolitika érdeklődésének is a látóterébe került. De még ez is kevésnek bizonyult ahhoz, hogy Csehszlovákia - lényegesen jobb belső feltételekkel, mint Magyarország - hárítani tudja a Németország részéről érkező nyomást. Erősebb országok, nemcsak a valamivel később hősies ellenállást tanúsító Lengyelország, hanem a Lengyelországnál jóval erősebb, ellenállást gyakorlatilag nem tanúsító Franciaország sem volt képes megállítani a nemzetiszocialista Németországot. Erkölcsi szempontból elítélhetően, de a cseh nemzet túlélése szempontjából közelítve meg a kérdést, Benes a lehető legbölcsebben járt el, amikor lemondott a köztársasági elnöki posztról, és nem vállalta a konfrontációt Adolf Hitler államával. Az embervesz- teségi mutatókat vizsgálva ugyanis a világháború végére győztesnek számító lengyelek veszteségei meghaladták a vesztesnek számító magyarokét, míg a csehek úgy kerültek a győztes táborba, hogy az ő második világháborús halálozási arányszámaik voltak a legalacsonyabbak. A cseh elitnek ugyanakkor óriási szerencséje is volt. Az a cseh irányzat volt a kor- mányrúdnál, amelynek a programja a fontos 20. századi történelmi fordulópontoknál adekvát volt azzal a helyzettel, amely az európai hatalmi koncert alakítói között kialakult, és ennek megfelelően stabilizálódott. Óriási szerencséje volt a cseheknek abban a tekintetben is, hogy Németországban nem azonnal kerekedett felül a revíziós politika, hanem a békeszerződés megkötése után csak egy évtizeddel. Ezzel összefüggésben a világháború végétől Csehszlovákia a 2009. nyár 213
