Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 2. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Wintermantel Péter: A magyar-japán diplomáciai kapcsolatok felújításának története (1945-1959)
Wintermantel Péter ben agrément-f kér Tokióba akkreditálandó követe számára". A határozatok még a jegyzék átadásakor közlendő szóbeli üzenetet is megszabták: a követnek a beszélgetés során többek között céloznia kellett a magyar nép ázsiai eredetére (a magyar-japán rokonságra való kifejezett hivatkozás kerülésével), azonban az elfogadott szövegből kimaradt a tervezet azon kitétele, mely szerint „a jegyzékben foglalt lépést időszerűnek tartjuk, és régi mulasztást teszünk jóvá akkor, mikor ezt megtesszük".52 A magyar jegyzék kézhezvételekor Hirosze Szadao japán követ „az elmondottakat látható örömmel fogadta, és kijelentette, hogy véleménye szerint a magyar-japán viszony rendezésére a szovjet-japán kapcsolatok megteremtése után kerülhet sor, mely - szerinte - szeptemberre várható”.53 A japán követ emellett jelezte, hogy a kérdést felveti az európai japán követek május 29-én Londonban összeülő értekezletén is, azonban a hivatalos japán válasz még sokáig váratott magára. Az elfogadott belső feladatterv értelmében a magyar-japán viszony rendezésére irányuló szándékról tájékoztatást kaptak a magyar külképviseletek is. Elsőként a londoni, a párizsi, a bécsi, a hágai, a berni és a brüsszeli magyar külképviselet kapott ilyen utasítást, mely tartalmazta, hogy „japánnal úgy kell foglalkoznunk, mint olyan országgal, mellyel nincsenek vitás kérdéseink, s diplomáciai kapcsolataink csak szünetelnek". A magyar küldötteket arra ösztönözték, hogy ragadjanak meg miden alkalmat a japán partnereikkel történő találkozásra, és igyekezzenek bensőséges viszonyt kialakítani velük.54 Több külképviselet is beszámolt ezt követően a londoni japán követi konferencia kimeneteléről: a belgrádi, a londoni és a tel-avivi japán követ is úgy tájékoztatta magyar partnerét, hogy az értekezlet megerősítette azt a jól ismert japán álláspontot, amely szerint a kelet-európai kommunista országokkal való diplomáciai kapcsolatfelvételre a szovjet viszony rendezése után kerülhet sor.55 Ugyanezt tolmácsolta a Kjódo japán hírügynökség június 21-i híradása is, ami után nyilvánvalóvá vált az is, hogy közvetlen választ a magyar fél egyelőre nem remélhet japán részről. Budapesten ugyanakkor megnyugodva dőlhettek hátra, hiszen sikerült ledolgozni a lengyelekkel és csehszlovákokkal szembeni másfél-kétéves késést: Magyarország ugyanúgy az első körben szerepelt a szovjet viszony rendezését követően elismerni tervezett államok sorában, mint a Japán felé nálánál jóval hamarabb nyitó kelet-európai országok. Ugyanekkor külkereskedelemi vonalon is tovább zajlottak az előkészületek. A Külügyminisztérium átiratában jelezte a külkereskedelmi tárcának, hogy szeretné, ha a tokiói külképviselet felállításával egy időben állandó kiküldöttel működő kereskedelmi kirendeltséget is nyitnánk Tokióban. Itt is hangsúlyos érvként szerepelt a lehetséges magyar közvetítő szerep: „a kapcsolatok felvétele után, a magyar-japán árucsere-forgalom növelése mellett eredményesen kapcsolódhatnánk be - mint közvetítő -a baráti országok és Japán közötti kereskedelembe is”.56 A májusi fejlemények hatására az 1956 júniusában érkező japán építőipari szakszervezeti küldöttséget is jóval magasabb szinten fogadták Budapesten, mint az protokollárisán indokolható lett volna.57 A küldöttséget, melynek egyik tagja volt Hirosima első, 130 Külügyi Szemle
