Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 2. szám - NATO - Türke András István: De Gaulle-tól Sarkozyig: Franciaország és a NATO viszonya (1966-2009)
De Gaulle-tól Sarkozyig: Franciaország és a NATO viszonya (1966-2009) Párizs ugyanakkor nyomatékosította, hogy hadereje nem tér(t) vissza a szövetség integrált katonai szervezetébe: Franciaország továbbra sem vett részt a Védelmi Tervbizottság (és a Nukleáris Tervezőbizottság) ülésein, mivel „a francia erők soha nem lesznek »alárendelve« NATO-parancsnokságnak és soha nem lesznek »automatikusan« alávetve olyan határozatok végrehajtásának, melyeket Franciaország nem ír alá". Ezek a gaulle-ista alapok tehát érintetlenül maradtak, miközben a reintegráció megvalósult elemei elengedhetetlen és alapvető feltételei voltak annak, hogy francia katonák is részt vehessenek a boszniai IFOR-misszióban, melynek parancsnokságát a NATO látta el. Mindenesetre az Észak-atlanti Tanács 1996 júniusi ülésén Franciaország elégtelennek ítélte meg a NATO europanizálását, és 1997 júliusában a további integrációs lépések elnapolásáról döntöttek. 1997-re a németekkel is megromlott a viszony a maastrichti szerződés felülvizsgálata kapcsán, valamint a CJTF/GFIM koncepció és a NATO regionális parancsnokságainak átstrukturálása ügyében. A nézeteltérések ellenére a francia NATO-politika „félsikere" kapcsán ismét felpörgött a német-francia motor, az európai védelmi identitás megerősítését és szorosabb együttműködést irányozva elő a védelmi politika és ipar területein, a konfliktusmegelőzésre és a stratégiai felderítésre helyezve a fő hangsúlyt. Ugyanakkor az olyan törekvések állandóan ismétlődő megfogalmazása, mint hogy „Európának versenyképes védelmi iparral és technológiával kell rendelkeznie" az 1950-es évek célkitűzéseit tükrözik vissza, és azt jelzik, hogy e területeken 40 év alatt szerény eredmények születtek. Bizonyítandó a franciák töretlen eltökéltségét az önálló európai védelempolitika iránt, 1996-ban Alain Juppé francia miniszterelnök az ESDP Helsinki Headline Gon/jának előzményeként már egy 50-60 ezer fős európai erő felállítását javasolta partnereinek, ez akár önállóan vagy az amerikai erőkkel együttműködve lett volna képes működni. A következő években fokozatosan erősödött a francia részvétel a NATO-missziókban. Politikai téren 1998-tól a franciák az ESDP kiépítésére helyezték a hangsúlyt, de az amerikaiak többek között a 3D és a first refusal44 elv alkalmazásával próbálták meg korlátozni törekvéseiket, de mindezek bemutatása meghaladná elemzésünk kereteit.45 A koszovói krízis kapcsán már látszottak a francia haderőreform erőfeszítésének első eredményei: az 1999. március 24-én kezdődött Allied Force hadműveletben Franciaország volt a második legfontosabb résztvevő (10,8 százalék) és a NATO-légicsapások 28 százalékát francia gépek végezték, jócskán megelőzve a briteket és a hollandokat (ezek együttesen teljesítettek 18 százalékot). A logisztikai feladatok 21,8 százaléka, a felderítő feladatok 20,2 százaléka, az offenzív műveletek 12,8 százaléka hárult a franciákra, és Chirac elnök politikai súlya nyíltan megmutatkozott a NATO-ban akkor, amikor vétót emelt a polgári célpontok és Belgrád hídjainak lebombázása ellen.46 Negatív tapasztalatként az ellenséges légvédelem megsemmisítésében, a célazonosításban és a légi utántöltésben mutatkozó nehézségeket emelhetjük ki, valamint a tengeralattjáróról indított cirkálórakéták behatárolt teljesítményét és a haderők közötti kommunikációt említhetjük még. 2009. nyár 81
