Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 2. szám - NATO - Türke András István: De Gaulle-tól Sarkozyig: Franciaország és a NATO viszonya (1966-2009)
Türke András István tógépeket egyáltalán nem tudták használni, feltehetőleg a Crusaders gépek elavultsága miatt. A Clémenceau repülőgép-hordozót helikopterek és főként utánpótlás szállítására kellett befogni (csúfneve porte-camion, „kamionhordozó" lett). A Jaguárok modernizálásának elmaradása is nyilvánvalóan kiütközött, nem tudták a szárazföldi erőket megfelelően támogatni. A könnyűfegyverzetű Dagwef-hadosztályt nem lehetett bevetni frontális támadásra páncélozott egységek ellen. A professzionális egységek hiánya teljesen nyilvánvalóvá vált.36 A franciák tehát felmérhették, hogy önerőből főleg Európán kívül mire lennének képesek. Megértették, hogy hosszú és alapos reformokra és beruházásokra kell felkészülniük katonai téren, ha versenyképesek akarnak maradni. Ami a NATO-t illeti, gyorsan felismerte, hogy a legnagyobb kihívás a hidegháború utáni új helyzetben a haderők esetleges renacionalizációja, amelyet a francia megközelítés sem zárt volna ki. Míg a WEU-t nagy tervei ellenére hosszú viták blokkolták az intézmények primátusa, az alkalmazandó stratégiák és a haderőstruktúra kapcsán, a NATO, mintegy preventív lépésként, a Védelmi Tervbizottság 1991. május 29-i brüsz- szeli határozatával, új struktúrát állított fel a haderők számára. A háromféle új típusú erő felállításának céldátumaként 1995-öt jelölte meg.37 A Legfőbb Védelmi Erők (NATO HRF) a központi európai előretolt erők újjászervezésének eredményeként jönnek létre, és hat multinacionális hadtestet alkottak: • két hadtestet német parancsnokság alatt (melyek közül az egyik egy amerikai hadosztályt is magába foglal); • egy hadtestet belga parancsnokság alatt (ez esetlegesen egy amerikai hadosztályt is magába foglal); • egy hadtestet amerikai parancsnokság alatt (egy német hadosztállyal); • egy hadtestet holland-német parancsnokság alatt; • és egy teljesen német hadtestet, mely a volt NDK területén állomásozik. A Reagáló Erők (NRF): • az Európában 72 órán belül bárhol azonnal bevethető könnyűfegyverzetű erőkből (IRF); • és a 70 ezer főből álló 1995/96-ra felállítani tervezett általános gyors reagálású erőkből (RRF) állt. Ezek fő jellemzője mindenképpen az, hogy alapvetően európai résztvevők alkotják (esetleges amerikai részvétel is lehetséges), egy brit tábornok parancsnoksága alatt (mivel Nagy-Britannia állította ki a legtöbb csapatot), és közvetlenül a SACEUR rendelkezett velük. Felállításuk végül is a brit-amerikai kompromisszumnak tekinthető: a britek célja a NATO európai pillérének megerősítése volt, az Egyesült Államoké pedig a NATO és a szövetségesek elkötelezettségének fenntartása. Az iraki beavatkozás szolgáltatta a mintát az RRF alkalmazásához, de katonai szempontból az RRF lehetőségei igencsak korlátozottak voltak arra nézve, hogy a NATO struktúrájától független szerepet is betölthessen. Egyes - főként francia - vélemények szerint csak formálisan tekinthető európai erőnek és a NATO-reform, illetve az európai pillér létrehozása csupán szemfényvesztés. 76 Külügyi Szemle
