Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 2. szám - NATO - Türke András István: De Gaulle-tól Sarkozyig: Franciaország és a NATO viszonya (1966-2009)
De Gaulle-tól Sarkozyig: Franciaország és a NATO viszonya (1966-2009) 1. „Közvetlen védelem fázisa": ez a fázis lehetővé tette a válaszcsapást hagyományos és nukleáris eszközökkel is, de nem pontosította, hogy mely esetekben és hogy főleg, hogy ki dönt erről. Ez a doktrína egyik legpontatlanabb eleme.13 2. „Szándékolt eszkalációs fázis" (a közvetlen védelem kudarca esetén). 3. „Általános nukleáris válaszcsapás" (széles körű nukleáris támadás esetén). A két doktrína ellentmondásainak kezelésére feltétlen szükséges volt Franciaország és a NATO között egyfajta modus vivendi/modus operandi megtalálása. Az idő múlásával szaporodtak is a felek közti szerződések. 1967. augusztus 22-én aláírták az Ailleret-Lemnitzer-szerződéseket, de ezek csak abban az esetben irányozták elő a vezérkarok közötti kapcsolatfelvételt, ha Nyugat- Európa olyan esetleges konfliktusba keveredik, amelybe Franciaország is szükségesnek ítéli meg a részvételt.14 A szerződés csak a Németországban állomásozó 2. Hadtestre (2e CA) vonatkozott, mert az FFA volt az egyetlen SACEUR-be integrált szárazföldi francia erő. De gyakorlati szempontból ez az erő csak Nürnbergig lett volna bevethető, és mindez nem automatikusan, hanem csak az után történt volna meg, miután erről külön francia határozat születik, kizárólag az adott hadműveletre vonatkozólag, meghatározott erőkkel és meghatározott időtartamra. A francia erők nemzeti hadműveleti parancsnokság alatt tevékenykednek, de nincs kizárva annak a lehetősége, hogy adott esetben ezeket az erőket szövetséges parancsnokság alá rendeljék. Ezekkel a krízishelyzet esetére meglehetősen nehézkes eljárást előrevetítő megállapodásokkal a 2e CA a CENTAG ( Central Army Group, Heidelberg HQ) tartalékereje lett.15 A francia taktikai nukleáris erők fejlesztése az idő múlásával azt eredményezte, hogy Franciaország alkalmazhatatlannak minősítette az Ailleret-Lemnitzer-szerződések nukleáris támogatásra vonatkozó klauzuláját, amelyet a SACEUR biztosított volna a 2e CA részére, „ha az összecsapás nukleárissá válik", ezáltal a „gyújtózsinór" szerepet hárítva Franciaországra.16 A következő öszvérmegoldás született tehát: az I. Hadtestet (Ier CA)17 az elrettentés nemzeti szintű hadműveleteire tartották fent, míg a 2e CA18 be- vethetővé vált a szövetséges hadműveletek számára is, a szárazföldi nukleáris Plútón rakéták alkalmazását kivéve. Mindenesetre Franciaország csak 1971 után rendelkezett olyan ballisztikus rakétákkal (S3) melyekkel nagy pontossággal saját maga is fenyegethetett szovjet területeket.19 A stratégiai S3 rakéta hatótávolsága háromezer kilométer, míg a Plútón taktikai (hadszíntéri) rakéta 15-120 kilométeres hatótávolságával és 150 méteres pontosságával csak Nyugat-Németország határain belül volt bevethető. 2009. nyár 69
