Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 2. szám - OROSZORSZÁG - Sz. Bíró Zoltán: Oroszország visszatérése: kockázatok és lehetőségek
Sz. Bíró Zoltán grúziaihoz, és még inkább a 2004-es őszi ukrán „narancsos fordulathoz" - kapcsolódik. Moszkva mindkettő mögött erős amerikai támogatást érzékelt. A Nyugat-barát kormányok hatalomra segítését egy olyan stratégia részének tekintette, amelynek célja Oroszország bekerítése, illetve elszigetelése. Ne feledjük, hogy épp ebben az időszakban zajlik a balti államok NATO-felvétele is. Mind Jelcin, mind később Putyin komoly ellenérzéssel követte az egykor Moszkva felügyelte területek nyugati érdekszférába történő átkerülését. Miután pedig sem Jelcin idején, sem Putyin elnökségének korai éveiben nincsenek még Oroszországnak jelentős erőforrásai és eszközei e folyamat feltartóztatására, Moszkva nem tehet mást, minthogy - rosszallásának fenntartása mellett - tudomásul veszi mindezt. Paradox módon Irak nem az amerikai beavatkozás orosz elítélése miatt gyakorol majd fontos hatást Moszkva és Washington kapcsolataira. Az intervenció érdemi következményei áttételesen mutatkoznak majd meg, mégpedig az olaj árának alakulásában és ezzel szoros összefüggésben Oroszország tartalékainak és politikai önbizalmának látványos növekedésében. 2003 végén - amikorra egyértelművé vált a „háború utáni háború" állapotának bekövetkezte - a 17 éven át alacsony szinten stagnáló (20 dollár/hordó) olajárak pillanatok alatt megduplázódnak, és tartósan a 40 dolláros színt fölé emelkednek. Ez a fejlemény 2008 nyaráig több mint meghétszerezi Oroszország valuta- és aranytartalékait. (Putyin 2000-es elnökké választásakor az ország „megtakarításai" még csak 7,5 milliárd dollárt tettek ki. 2003 végére azonban - tehát még abban a periódusban, amikor az olaj ára a 20 és 40 dollár közti sávban alakult - már elérik a szovjet „aranykor" csúcsát, vagyis a 80 milliárd dolláros szintet, hogy aztán az olaj árának folyamatos további emelkedésével fölkússzanak 2008 augusztusára a csaknem 600 milliárd dolláros történelmi csúcsig. A 2008 őszén kibontakozó és Oroszországba is begyűrűző pénzügyi és gazdasági válság következtében azonban az orosz tartalékok is elkezdenek ütemesen apadni. Ez a folyamat március elejéig tart - amikor is a „nemzetközi tartalékok" már 376 milliárd dollárra zsugorodnak -, hogy aztán ismét forduljon a trend és az orosz jegybank újra növelni tudja megtakarításait.) Az új orosz önbizalom eredete azonban nemcsak ezekre a külső körülményekre vezethető vissza, hanem jelentős részben arra a belpolitikai stabilizációra is, amelyet Putyin és környezete már első elnöki ciklusa idején véghezvitt. Az orosz elnök 2003 nyarán már ahhoz is kellő erőt érzett, hogy hozzákezdjen az ország korábban elkótyavetyélt stratégiai erőforrásai feletti ellenőrzés részleges visszavételéhez. E folyamat leglátványosabb eleme az úgynevezett Jukosz-ügy volt, annak az oroszországi olajtársaságnak az ügye, amelynek napi kőolaj-kitermelése (2,4 millió hordó/nap) a kuvaitival vetekedett. A Jukosz-ügy nemcsak arra volt jó, hogy példát statuáljon, és a magántulajdonosi elit is kezdjen „érteni a szóból", de arra is, hogy átrendezze a hatalmi elit belső erőviszonyit, jelentősen legyengítve a Nyugattal való együttműködés fönntartásában leginkább érdekelt csoportokat. Mindennek következménye rövid időn belül érezhetővé vált Moszkva külpolitikai magatartásában is. 54 Külügyi Szemle
