Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 2. szám - OROSZORSZÁG - Sz. Bíró Zoltán: Oroszország visszatérése: kockázatok és lehetőségek
Oroszország visszatérése: kockázatok és lehetőségek a fenti - jórészt külföldről irányított - folyamatok következtében veszítette el korábbi nemzetközi befolyását és státusát. A Jelcin-éra végéhez úgy ért Moszkva és Washington, hogy viszonyukat immár sokkal inkább a kölcsönös csalódottság és bizalmatlanság, mintsem az új tartalmakat nyerő kapcsolatépítés reménye határozta volna meg. Oroszország épp hogy csak túlesett az 1998-as pénzügyi kollapszuson, és javában vívta 1999 októberében indított második csecsen-háborúját. Ráadásul, 1999 tavaszán éles konfliktusba keveredett Washingtonnal és a többi NATO-tagállammal a Kis-Jugoszlávia ellen indított légitámadások miatt. E konfliktus augusztusban kis híján végzetes fordulatot vett, amikor a Boszniában állomásozó orosz békefenntartó erők egy része - a nyugati hatalmakkal történő előzetes egyeztetés nélkül - elindult Koszovó fővárosa felé. A külvilág Oroszországgal szembeni bizalmatlanságát csak tetézte, hogy párhozamosan mindezzel az idős, feladatát mind kevésbé ellátni képes Jelcin és közvetlen környezete kínos - és immár nemcsak a hazai, de a külföldi sajtó vezető lapjai által is tárgyalt - korrupciós ügybe keveredett. Ezek után az orosz elnök év végi távozását mind Oroszországban, mind azon túl, nyilvánvaló megkönnyebbüléssel fogadták, miközben nem kevés kétség és bizonytalanság vette körül a helyébe lépő új szereplő, Vlagyimir Putyin személyét. A titkosszolgálatok felől érkező új elnök, akinek ügyvezető elnökként magát az elnök- választást és a hatalom tényleges átörökítésének kényes műveletét is le kellett vezényelnie, kétfajta politikai magatartás közt választhatott. Kísérletet tehetett a jelcini korszak oligarchikus kapitalizmusának prolongálására, némi stiláris kiigazítás mellett, avagy - lépésről lépésre haladva - megkezdhette a közhatalom helyreállítását, ami számos összefüggésben annak deprivatizálását jelentette. Putyin az utóbbit választotta. Ez az etatista kurzus azonban a kezdet kezdetétől kockázatok sorát hordozta magában, kiváltképp egy olyan országban, ahol a civil társadalom hagyományosan nagyon gyönge, s így aligha lehet gátja egy kelleténél erőteljesebb hatalomkoncentrálásnak, az adminisztratív állam „túlerősödé- sének". Ennek ellenére Putyin belső helyzetet stabilizáló lépéseinek többségét a külvilág megértéssel fogadta, ami nemcsak e lépések racionalitásával és elkerülhetetlenségük belátásával függött össze, de azzal a konstruktív, az orosz képességeket reálisan szemlélő és a moszkvai ambíciókat ehhez igazító külpolitikai magatartással is, amely az új elnök első éveit jellemezte. A külvilág politikai jóindulatának megerősítésében meghatározó szerepet játszott az Egyesült Államokat ért terrortámadásokat követő gyors putyini fellépés és kiállás Washington mellett. Kevésbé ismert tény, hogy az orosz államfő amerikai kollégájával a támadást követő órákban folytatott telefonbeszélgetés során nemcsak megrendülésének és együttérzésének adott hangot, de arról is tájékoztatta Busht - és ez példátlan Moszkva és Washington kapcsolatainak addigi történetében hogy utasítást adott az orosz stratégiai erők folyamatban lévő hadgyakorlatának azonnali befejezésére. Ez a döntés egyszerre volt szimbolikus és nagyon is gyakorlatias, merthogy az Egyesült Államok a terrortámadások nyomán azonnal elrendelte fegyveres erőinek legmagasabb harckészültségét. 2009. nyár 51
