Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)

2009 / 2. szám - OROSZORSZÁG - Deák András György: Főnix a kalitkában? Az orosz külpolitika elmúlt tíz éve

Deák András György korszakot ígér. A modus vivendi megtalálásához az EU-nak el kell fogadnia, hogy eddigi unilaterális magatartása egy sor kérdésben a helyzetet érdemben módosító válaszreak­ciókat szül majd egy külső nagyhatalom részéről. Ez eddig legfeljebb az Egyesült Álla­mok vonatkozásában fordult elő a kilencvenes évek Balkán-politikája vagy az európai védelmi entitás kérdésében. A kérdésekhez, amelyekhez az unió a jövőben hozzá kíván nyúlni, légióként az energia és keleti politika vonatkozásában, Moszkva nem kevésbé potens tényező. Lehet vele nem egyetérteni, esetenként konfrontálódni vagy együttmű­ködni, de az eddigi negligálás feltehetően nem célravezető. Már csak azért sem, mert Moszkva is jelentős alkalmazkodási folyamat előtt áll, amelyben meg kell valahogy emésztenie az ezeken a területeken való „együttélést" az EU-val és az európai kor­mányzatokkal. Mindez nem lesz könnyű, és súlyos feszültségeket fog generálni a köz­eljövőben. Mindenesetre az unió és tagállamai keleti és energiapolitikai tevékenysége sokkal korábban elérte az orosz ingerküszöböt, mint ahogy azok erre számítottak.13 Természetszerűleg az Európai Unió és Oroszország kapcsolatai fagyosabbak, mint a közösség fővárosai és Moszkva közöttiek. A nemzetállamok hol csöndben, kis ci­nizmussal vagy ráhagyással, hol artikulált politikaként rendszeresen az uniót teszik meg a „rossz hír hozójává", míg néhány atlantista kivétellel saját maguk megtartják az együttműködőbb profilt és témákat. Ezen szerepjáték hatékonysága azonban folya­matosan csökken, minthogy Moszkva egyre inkább elvárja, hogy a nemzetállami szin­ten kötött alkukat az érintettek a közösségi szinten is érvényesítsék, és ne bújjanak a szupranacionális fórumok mögé. Az uniós miliőt megváltoztatni vállaló nemzeti fővá­rosok hiányában ma már a közösségi szinten folytatott politikák is befolyásolják egyes nemzetállami partnerek moszkvai megítélését. Jellemző példája volt ennek Medvegyev 2008. júniusi berlini látogatása, amelyen nyilvánvalóan nemcsak Németországnak cí­mezve előállt az „új Helsinki" és az európai tranzitkérdést átfogóan szabályozó kez­deményezés ötletével. Berlin azonban ezeket még csak óvatos formában sem karolta fel, aminek következményei érződtek mind az augusztusi orosz-grúz háború, mind a 2009. januári orosz-ukrán gázkonfliktus lefolyásában. Európa jelentősége orosz szempontból három fontos okból maradt meghatározó. Az egyik nyilvánvalóan a kereskedelmi, politikai és humánkapcsolatokban rejlő jelen­tősége. Ezeket Moszkva szelektív módon csökkenteni akarja ugyan, de a belátható jö­vőben mégis a kereskedelmi forgalom több mint fele ide irányul majd, meghatározó potenciális tőke- és know-how forrás marad, Moszkva politikai értelemben itt vesz részt a legtöbb folyamatban, és a lakosság, illetve az elit jelentős hányada számára is kitün­tetett jelentőséggel bír majd Európa. Másfelől kapcsolatrendszere még mindig itt bír a legkevesebb potenciális konfliktussal, noha ezek száma kétségtelenül növekszik. A Bush fémjelezte politika ebben a vonatkozásban pozitív hozadékkal is járt az európaiak és Oroszország viszonylatában, a földrész nagyhatalmai valamilyen szintű villámhárító szerepet tölthettek be. Az igazi kihívás azonban a kibővülő Európára adott orosz válasz. 34 Külügyi Szemle

Next

/
Oldalképek
Tartalom