Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 2. szám - OROSZORSZÁG - Deák András György: Főnix a kalitkában? Az orosz külpolitika elmúlt tíz éve
Deák András György kán meghaladják a 90 százalékot, és súlyuk folyamatosan nő,7 az importvámok még mindig meghatározó gazdaságpolitikai és bevételi instrumentumok,8 rövid távon feltétlenül jelentős áldozatokkal járna egy ilyen vállalkozás. Kevés ipari csoport nyerne vele, viszont a hivatalos gazdaságdiverzifikációs állami politika egyértelműen igényt tart egy szélesebb értelemben vett protekcionista eszköztárra, és inkább annak segítségével képzeli a versenyképesség javítását. WTO-csatlakozás nélkül azonban nincs világkereskedelmi integráció, érdemben leszűkítve többek közt az EU-orosz tárgyalások témakörét. Bármennyire is kritikus a nyugati közgazdaságtani szakirodalom a WTO-szkeptikus orosz attitűd vonatkozásában, az meglehetősen konzisztens politikai és gazdasági fundamentumon nyugszik, érdemben csökkentve ezáltal a nemzetközi izolációs fenyegetettség érzetét. Az orosz gazdaságdiverzifikációs politika inkább hordoz etatista-protekcionista jelleget, mintsem a versenyképességet hosszabb távon előmozdító integratív tartalmat. Leértékelődő EU és Európa A WTO-csatlakozás folyamatának elakadása leginkább az orosz-EU kapcsolatrendszert érinti érzékenyen, amennyiben a reláció az utolsó, de a kilencvenes évek óta folyamatosan meghatározó távlati vízióját veszti el. Ennek hiányában az orosz-EU kapcsolatrendszer radikális átgondolásra szorul, ami kétségtelenül mindkét oldalon folyamatban van. Az Európai Unió számára a feladat kétségtelenül nehezebb, mivel Oroszország vonatkozásában szakítania kell a korábbi integratív víziókkal. A 2007-es „országstratégia" már nem is kalkulál ilyen kimenetekkel.9 Az új partnerségi egyezmény (PCA) a mai álláspontok szerint sokkal inkább egy rövidebb, stratégiai jellegű dokumentum lesz, ami mellett megmarad a szerteágazó, de kétségtelenül inkább technokratikus intézményi rendszer. Ez a struktúra sokkal inkább feltételez valamilyen szintű „egyenlőséget", hasonlót, mint amivel az EU az Egyesült Államok vagy Kína vonatkozásában rendelkezik. Ebben a keretben inkább előtérbe kerül az uniós szerzők által „stratégiai alkudozásnak"10, az orosz szerzőknél „stratégiai reciprocitásnak"11 nevezett magatartás. Ez nélkülözi a távlati célokat, és sokkal inkább rövid távú, kölcsönösen előnyös egyezmények elérésére törekszik. Kérdéses, hogy egy bonyolult döntéshozatali mechanizmussal rendelkező unió mely kérdésekben lesz képes a fennálló kereskedelmi aszimmetriák mellett ilyen jellegű egyezségeket tető alá hozni. Orosz szemszögből az EU-hoz való viszony sokkal fajsúlyosabb kérdéseket feltételez. A mostani orosz érdekrendszer mellett mind az unió jelentősége, mind a kapcsolat hőfoka érdemi dilemmákat vet fel. Az EU működése - nem kizárólag Oroszországban - eleve jelentős frusztrációs tényező. Az orosz reálpolitika a maga perszonalizált stílusával nehezen tud valamit kezdeni az uniós döntéshozatal jellegével. Mint ahogy 32 Külügyi Szemle
