Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 1. szám - ÁLLAMÉPÍTÉS - Marton Péter: Az államépítés sorrendisége és az afganisztáni bonyodalmak
Az államépítés sorrendisége és az afganisztáni bonyodalmak Vérző szívű rövidlátás Ha az államépítők érdekeit szembeállítjuk a helyiekével, különbséget téve az államépítés kihívásának biztonságpolitikai és humanitárius szemléletmódjai között,17 a közvélemény részéről olykor éppen a saját érdekek hátrébb sorolását tapasztalhatjuk, legalábbis a hiedelmek szintjén. Az ilyen típusú altruizmus a következményeit tekintve gyakorta rövidlátó. A rövidlátás, avagy a saját érdekek sérelmével kapcsolatos vakság, abból fakad, hogy a külpolitika iránt alig érdeklődő, ugyanakkor bizonyos alapvető értékeket fontosnak érző polgár az egyébként valóban kívánatos célok megvalósításának követelésekor nem számol a célok és a megfelelő eszközök összekapcsolásának szükségességével. Tehát nem stratégiai módon foglal el egy - humanitárius vagy morális értelemben - helyesnek vélt álláspontot. Hihet például az oltalmazás kötelességének elvében (R2P, responsibility to protect), de általánosságban inkább azt preferálja, ha országának egyetlen katonája sem kell, hogy külföldön állomásozzon. A humanitárius segítségnyújtás vs. a fejlesztés lehetősége + a gerillák elleni fellépés Miután a NATO-vezetésű ISAF-koalíció 2006 augusztusától kezdődően kiterjesztette a tevékenységét Dél-Afganisztánra, ebben az országrészben jelentős mértékben megnőtt a külföldi katonák száma. A tálibok beszivárgása ezekre a területekre már évek óta tartott, de különösen 2005 óta még fokozódott is. A gerillák feltartóztatása végett tehát szükség volt az ISAF lépésére. Az elkerülhetetlenül gyakoribbá váló harcok és fegyveres incidensek közepette viszont a humanitárius segítségnyújtásban részt vevő NGO-k és kormányközi szervezetek (mint például a World Food Programme) tevékenysége egyre nehezebbé vált, mert egyre több terület vált számukra megközelíthetetlenné.18 Nem teljes mértékben alaptalan a humanitárius segélyezés szereplőinek a feltételezése, hogy a tevékenységük a külföldi katonák jelenlétének hiányában, ha nem is a korábbi intenzitással, de folytatható lett volna. Az új helyzetben ehhez képest a fejlesztések - még a humanitárius segélyezés is - az ISAF-erők által stabilan ellenőrzött területekre korlátozódnak: ezek az afgán kormányzati megjelölés szerint az „afgán fejlesztési övezetek", a gerillák elleni fellépés stratégiai nyelvezetében pedig a „tintapacaként" említett területek.19 Politikailag rendkívül rövidlátó azonban erre hivatkozva az ISAF-et hibáztatni a dél-afganisztáni népesség alapvető igényeinek ellátatlansága miatt. Mindez intuitíven is belátható, de az 1990-es évek alapvető tapasztalataival is igazolható. Szomáliában például a humanitárius szállítmányokat milíciaparancsnokok csapolták meg rendszeresen, hosszú időn keresztül, és ez által rendszeres bevételhez jutottak. Ez hozzájárult az országot feldúló konfliktusok elhúzódásához. 2009. tavasz 25
