Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 2. szám - OROSZORSZÁG - Terényi János: Előszó helyett. Reflexiók Oroszország megítéléséről és a magyar-orosz viszonyról
Terényi János általános külpolitikai orientációnkat önmagában nem befolyásolhatja, s nem is engedhető meg, hogy azt bármely, az orosz relációban érintett üzleti részérdek befolyásolja. A magyar-orosz viszony legérzékenyebb pontja az energetika. A hazai szénhidrogénellátásban forrásoldalon elfoglalt domináns orosz pozíciók, a konkurens gázvezetéktervek körüli nemzetközi vita itthoni tükröződése, valamint az orosz akvizíciós törekvések fókuszálják mindazokat a Magyarország energiabiztonsága kérdésében összecsapó - bel- és külpolitikai elemekkel egyaránt átszőtt - véleményeket, amelyek a kétoldalú kapcsolatok hangnemének befolyásolása mellett az ország nemzetközi megítélésének is markáns tényezőjévé váltak. Az ismert adatok, tények és polemikus vélemények ismétlése helyett koncentráljunk az alaphelyzetre: Magyarország egyoldalú függése az oroszországi forrásoktól a földgáz, a kőolaj és a nukleáris fűtőelemek vonatkozásában egyaránt fennáll. Ez szélesebb regionális kitekintésben is igaz: az egykori szocialista országok a rendszerváltás óta eltelt két évtized folyamán nem tudták érdemben csökkenteni az orosz energiahordozóktól való függőségüket, energiamérlegükben e források az EU 15-énél lényegesen nagyobb részesedést foglalnak el. Míg a kőolajbeszerzések tekintetében az Adria-vezeték léte és a nemzetközi kőolajpiac természete Magyarország számára a diverzifikáció valós esélyét hordozza, addig a hosszú távú szerződésekre és vezetékrendszerekre épülő földgázszektor merevsége súlyos energiabiztonsági kockázat. Erre a telente immár periodikusan ismétlődő orosz-ukrán gázviták - többsíkúan értelmezendő - következményei is rávilágítanak. A domináns orosz forrásokon és az instabil ukrán tranzitútvonalon alapuló gázellátás problémáját két további vetület, a diverzifikáció kétféle útját és módját jelentő vezetékalternatívák - a Déli Áramlat és a Nabucco -, illetve a hazai energetikai szektorban kibontakozódó orosz tulajdonszerzési expanzió (Mol-Szurgutnyeftyegaz) árnyalja tovább. A Déli Áramlat és a Nabucco projektjei közötti versengés stratégiai horizontja - amellett, hogy a hazai gázellátás forrásarányait (nem döntő mértékben) befolyásoló tényező - jóval meghaladja a magyar külpolitika hatókörét. Önmagában mindkét projekt racionális és tényleges igényeknek felel meg. A Gazprom és az olasz ENI partnerségén alapuló Déli Áramlat - Magyarországra is tervezett gáztárolókkal - a növekvő bizalmatlansággal övezett ukrajnai tranzittal szemben kínál alternatívát mind az orosz szállítónak, mind az európai fogyasztónak. A Nabucco Oroszország kihagyásával, a Kaszpi-tengeri és közép-ázsiai forrásokat kapcsolná hozzá az európai piachoz, ami a várható piaci részesedés korlátozottsága ellenére forrás- és útvonaloldalon egyaránt diverzifikációs tényező. Egyfelől az európai gázpiacon belüli orosz részesedés mértéke és Ukrajna mint tranzitország kikapcsolása, másfelől a Kaszpi-tengeri és a közép-ázsiai gázvagyon Európa felé vezető útjának megteremtése és Oroszország közvetítő szerepének kiiktatása olyan léptékű stratégiai játszma, amely üzleti és geopolitikai elemeket egyaránt magában foglal. Ebben az összefüggésben Magyarország nem lényegtelen, ám végső soron kiváltható tranzitállam, amely önmagában nem képes eldönteni a Déli Áramlat és a Nabucco közötti „vagy-vagy", illetve „is-is" vitát, 10 Külügyi Szemle
