Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 2. szám - OROSZORSZÁG - Terényi János: Előszó helyett. Reflexiók Oroszország megítéléséről és a magyar-orosz viszonyról
Terényi János egységes vonalvezetéséhez (geopolitikai orientáció, értékek, szövetségi kapcsolatok, a partnerek fontossági sorrendje, gazdasági preferenciák) kell az egyes relációs politikáknak illeszkedniük, még olyan fontos partnerek esetében is, mint Oroszország. Az Oroszországhoz fűződő viszonyunk irányainak és hangsúlyainak meghatározása nem pusztán kétoldalú relációs kérdés, hanem a nemzetközi életben elfoglalt pozíciónk fontos összetevője is. Hazánk a transzatlanti közösség része, külpolitikánk meghatározó vonatkoztatási keretét a NATO- és EU-tagság képezi. Ez kijelöli azon alapvonalakat, amelyek figyelembevételével a magyar-orosz szelektív partnerségi viszony érdekeinknek megfelelően fejleszthető és fejlesztendő. Mindez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy az Oroszország irányában folytatott magyar külpolitika csupán transzatlanti és uniós partnereink orosz kapcsolatainak tartalmához és hangvételéhez történő folyamatos alkalmazkodásból állna, hiszen - mint láttuk - Oroszország megítélése, a Moszkvához fűződő kapcsolatok intenzitása időszakoktól és országoktól függően jelentős kilengéseket mutat. A folyamatos és többirányú alkalmazkodás következetlen külpolitikai szlalomozáshoz vezetne, aminek minden fordulatát az éppen aktuális - valós vagy vélt - külső elvárások, nyomások és befolyások eredője határozná meg. Kapcsolati politikánk zsinórmértékét értelemszerűen a magyar érdekeknek kell képezniük, amelyek alapján úgy kell Magyarország helyét megtalálnunk, hogy az a transzatlanti közösséghez való tartozásból fakadó vonatkoztatási keretek között tükrözze Oroszország iránti együttműködési készségünket. A magyar külpolitikának csak a szilárd NATO- és EU-beágyazottság adhat valós tekintélyt Moszkvában, így tudjuk elkerülni még a felületes látszatát is annak, hogy Magyarország az orosz érdekek „előretolt bástyája" lenne a kelet-közép-európai térségben és az euro-atlanti szervezetekben. Nyilvánvalóan nem tehetünk egyenlőségjelet az egykori Szovjetunió és a mai Oroszország külpolitikája között, ami az Európával és közvetlen térségünkkel kapcsolatos orosz törekvések józan mérlegelését feltételezi. Igyekeznünk kell megérteni és reálisan értékelni azon érdekeket, célokat, stratégiai és taktikai megfontolásokat, amelyek a Kelet-Közép- Európa, s ezen belül Magyarország felé irányuló orosz politikát motiválják. Az orosz külpolitikában Magyarország saját jogú értéke korlátozott. A magyar-orosz viszony aszimmetrikus jellege a két fél közötti dimenziókülönbségben és az érdekek megjelenítésének eltérő térbeli és tematikus spektrumában egyaránt megmutatkozik. Az orosz diplomácia a fontos világpolitikai, stratégiai és biztonsági kérdésekben a „nagyhatalmi kategóriában" keresi és leli fel tárgyalópartnereit. E szelekciós szempontot az EU irányában is alkalmazza: a „nagy tagállamokat" fogadja el egyenrangú partnerként, kapcsolataiban a kétoldalú csatornákat részesíti előnyben. Moszkvából nézve Budapest inkább regionális és európai összefüggésekben fontos. Relatív értéke a - térségbeli összehasonlításban - előítéletektől és oroszellenes érzelmektől mentes, alapvetően pozitív hozzáállású partneri viszonyon alapuló, szélesebb földrajzi hatókörű pozícióépítés lehetőségében, az egységes európai piacon történő befektetői és vállalati megjelenésben, mindenekelőtt pedig az európai energiaszállítási, -tárolási és -elosztási rendszerekben való részesedés foko8 Külügyi Szemle
