Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 1. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Erdős André: Adalékok a magyar diplomácia történetéhez a rendszerváltás korában
Adalékok a magyar diplomácia történetéhez a rendszerváltozás korában amerikai tanulmány szerint a testületben 1967-hez képest 1992-re tízszeresére nőtt a munka. E számok mögött ott van a délszláv válság mindent elöntő pokla. A testület szinte naponta, órákon át, sokszor éjszakákba nyúlóan vizsgálta és próbálta kezelni e kérdést. Faxgépeink ontották magukból a különféle ENSZ-titkársági anyagokat, jelentéseket, határozattervezeteket és egyéb dokumentumokat. Tudtuk, hogy külföldi kollégáink el is várják tőlünk, a magyar diplomáciától, hogy BT-tagként hallassuk hangunkat a testület elé kerülő minden kérdésben. Érthető volt, hogy a „választékból" - mert az volt bőven - különösen a délszláv téma volt számunkra olyan becsületbeli dolog, amelyben hallgatnunk groteszk és rendkívül imázsromboló lett volna. Nem így tettünk, de az, hogy egyesek egy röpke évtized után elfeledkeznek a magyar BT-tagságról vagy nem tudnak róla, csak megerősíti azt a korábbi felismerésemet, hogy Budapest mellett „elment" BT-tagságunk, a központ nem észlelte, hogy - a BT-ben „helyi erőből" történt magyar kezdeményezéseken tül - profitálnia kellett volna e tálcán kínált lehetőségből. Ugyanis a magyar kormány képviseletében az ENSZ-ben dolgozó külügyé- reknek állandóan készenlétben kellett lenniük, hogy - mintegy az első vonalban - állást tudjanak foglalni a velünk szomszédos térségben kibontakozó, majd végigviharzó pusztítás által felvetett kérdésekben. Szerencsére, józan eszükre és saját információikra támaszkodva, továbbá élve az „itt Keleten már nem, ott Nyugaton még nem" kivételes pillanatával, igen nagyfokú autonómiával éreztetni tudták, hogy magyarok is vannak a BT padsoraiban. Az ott eltöltött idő azt is lehetővé tette, hogy közvetlenül, első kézből, belső döntéshozatali folyamatok részeseként tapasztalhassuk, miként kezel a világ s ezen belül az atlanti közösség és Európa egy olyan válsággócot, mint a délszláv. Elmondható, hogy döbbenetes és rendkívül frusztráló volt nap mint nap szembesülni azzal a tehetetlenséggel és cselekedni nem akarással, amely e válságban a nemzetközi közösség magatartását jellemezte. A világ vezető hatalmai, illetve országcsoportjai arra a kiindulópontra helyezkedtek, hogy a délszláv válság nem fenyegeti alapvető stratégiai érdekeiket. Ráadásul igen jelentős ismerethiánnyal kezdtek e konfliktus kezeléséhez. Később aztán a konfrontáció és az ezzel együtt járó keményebb katonai fellépésből fakadó veszélyek elkerülésének módozatait keresték. BT-tagságunk legelső időszakában a testület elsősorban Horvátországgal volt elfoglalva. 1992 januárjában informális konzultáción határozott támogatásunkról biztosítottuk ENSZ katonai összekötő tisztek kiküldését déli szomszédunkhoz. Februárban a BT hivatalos ülésén szorgalmaztuk kéksisakosok mielőbbi Horvátországba küldését, a nem hivatalos konzultációkon felhívtuk a testületet, kísérje szoros figyelemmel a fejleményeket, és az ezzel kapcsolatos javaslatok időben kerüljenek a tárgyalóasztalra. A BT tagjai értékítéleteinek bizonytalanságát és tévelygéseit mintegy előre vetítve az egész délszláv válság kezelésére, a konfliktusnak ebben a szakaszában tapasztalhattuk, hogy bizonyos nagyhatalmak idősebb politikusi nemzedékének egyes képviselői - talán a legutóbbi világháború emlékeinek, valamint a milosevici propaganda hatásaként - a szerbeket ipso facto 2009. tavasz 195
