Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)

2009 / 1. szám - ÁLLAMÉPÍTÉS - Csicsmann László: A civilizáció-kulturális tényező szerepe a 21. századi államépítési folyamatban

A civilizációs-kulturális tényező szerepe a 21. századi államépítési folyamatban titás, a törzsi-rokonsági szálak alapján adják le szavazataikat az állampolgárok. A romló biztonsági helyzet részben visszavezethető a felülről erőltetett demokratizációnak, amely az intervenció legfőbb célját, a működőképes állam megteremtését veszélyez­tette. Éppen ebből adódott az a váltás az amerikai megközelítésben, amely a bizton­ságot helyezte előtérbe különösen Afganisztán esetén, hiszen a hitelességi problémák a demokratikus értékek elfogadtatását is hátráltatták. A külső intervenció Irakban fel­borította az ugyan önkényuralmi módszerekkel, de mégis megvalósított egyensúlyt. Afganisztánban, amely a beavatkozáskor valóban bukott állam volt, a nemzeti egység­nek az Irakban megtapasztalt szintje nem létezett. Egy-egy vallási, etnikai vagy törzsi csoport előnyben való részesítése csak erősítheti az államépítést ellenzők csoportjait, s ez magával hozza a biztonsági helyzet romlását is. Bertrand Badie-nek a dekolonizációra és a harmadik világra vonatkozó mun­kája alapján beszélhetünk az „újraimportált állam" fogalmáról. Az újraimportált ál­lam egy 21. századi kísérlet a nyugati típusú rendszer exportjára, amelyben nemcsak a nyugati világ, hanem az érintett országok hatalomra juttatott vezetői is érdekeltek. Az Egyesült Államok jelenleg katonailag és pénzügyileg is támogatja az afgán és az iraki kormányt, amelyeket demokratikus választások eredményeként jutattak hata­lomra. A nemzetközi közösség államépítési missziói csak akkor lehetnek sikeresek, ha előtte megfelelően tanulmányozzák az adott régió kulturális hagyományait, az etnikai, vallási csoportoknak a politikában betöltött szerepét. Európa gyarmatosító múltja és államépítő tapasztalatai hozzájárulhatnak a 21. század eleji esetek megértéséhez, ezért rendkívül fontos történelmi dimenzióba helyezni a kérdést.34 Jegyzetek 1 Francis Fukuyama: Allamépítés. Kormányzás és világrend a 21. században. Budapest: Századvég Kiadó, 2005. 7. o. 2 Michael E Latham: „Redirecting the Revolution? The USA and the Failure of Nation-building in South Vietnam". Third World Quarterly, Vol. 27. No. 1. (2006). 27-41. o. 3 Cameron G. Thies: „State-Building, Interstate and Intrastate Rivalry: A Study of Post-Colonial Developing Country Extractive Efforts, 1975-2000". International Studies Quarterly, Vol. 48. No. 1. (2004). 53-72. o. 4 Tilly-t idézi: uo. 55. o. 5 Bertrand Badie: The Imported State. The Westernization of the Political Order. Stanford: Stanford University Press, 2000. 49. o. 6 Max Weber: Világvallások gazdasági etikája. Budapest: Gondolat Kiadó, 2007. 7 Badie: i. m. 57-83. o. 8 Latham: i. m. 31-32. o. 9 James Dobbins et al: The Beginner's Guide to Nation-Building. Santa Monica, Arlington, Pittsburgh: RAND National Security Research Division, 2007. XVII. o. 2009. tavasz 15

Next

/
Oldalképek
Tartalom