Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2008 (7. évfolyam)
2008 / 1. szám - ELMÉLET - Peterecz Zoltán: Az unilateralizmus az amerikai külpolitikában
Az unilateralizmus az amerikai külpolitikában vákuum tette lehetővé de egyben szükségszerűvé is Amerikai számára az egyoldalú lépéseket. Érdemes röviden áttekinteni az Egyesült Államok történelmét, és megfigyelni, hogy felfedezhetők-e unilateralista vonások George W. Bush elnöksége előtt is. Az Egyesült Államok megszületésének pillanatától kezdve szerencsés nemzetközi viszonyok között találta magát. Elég messze volt Európától ahhoz, hogy az ottani hatalmak fenyegessék, noha nézeteltérése volt velük, nem is egy. Az amerikai kontinensen viszont nem volt senki és semmi, aki a növekvő lélekszámú és terjeszkedő nemzet útjában állhatott volna. A Louisiana-vétel 1803-ban megduplázta az ország területét, és a Nagy-Britanniával vívott 1812-es háború bebizonyított egy dolgot: az akkori legerősebb hatalom sem volt képes legyőzni az Egyesült Államokat.7 Ez további lökést adott az amerikai terjeszkedésnek és eszmerendszernek: szabad társadalom és szabad kereskedelem, mindezek az amerikai exepcionalizmus ernyője alatt, ami tulajdonképpen morális felsőbbrendűséget jelentett azokkal szemben, akiknek meg kell tanítani, hogyan is működik az igazi demokrácia. Ez az amerikai ideológia ma is él. Az első valóban egyoldalú külpolitikai lépés az Egyesült Államok részéről a Mon- roe-doktrína kihirdetése volt 1823-ban. Ez lényegileg deklarálta, hogy az amerikai kontinenst „európai hatalmaknak nem szabad jövőbeni kolonizáció szempontjából megfontolás tárgyává tenniük".8 A doktrína abból a szempontból fontos igazán, hogy két alapvető amerikai világnézetet fogalmazott, illetve erősített meg: az Egyesült Államokat a nyugati féltekén előnyt élvező országként kell kezelni; az ország hivatalos külpolitikáját, megerősítve a Washington és Jefferson által meghirdetett semlegességet és izolációt, száz évre meghatározta. Ennek lényege az volt, hogy az Egyesült Államok európai befolyástól függetlenül követte saját érdekeit elsősorban az amerikai kontinensen. Az európai hatalmak nagyjából-egészéből elfogadták az elvet, így az első unilateralista lépést siker koronázta, ez pedig megszilárdította az Egyesült Államok magabiztosságát, és olyan atmoszférát teremtett, hogy kívánságukat mások tiszteletben tartják, mert azok egyetemes értékeken nyugszanak, mely értékeket legtökéletesebben az Egyesült Államok képviseli. A19. század folyamán az amerikai terjeszkedés továbbra is sikeres maradt, és elérte a Csendes-óceánt is. Innentől kezdve viszont csak az országon kívül lehetett keresni további lehetőségeket. Ez az állapot összetalálkozott a század vége felé megjelenő társadalmi darwinizmussal, amely az angolszász népek felsőbbrendűségét hirdette, és nyíltan követelte egy nagyhatalomhoz illő külpolitika gyakorlását. Ezt a gondolkodást olyan személyek testesítették meg, mint Charles Darwin, Frederick Turner, John W. Burgess, Alfred Thayer Mahan, Albert Beveridge vagy a hamarosan elnökké váló Theodore Roosevelt.9 A fordulópont néhány év leforgása alatt bekövetkezett. A gyors és sikeres 1898-as spanyol-amerikai háború után az Egyesült Államok kolóniákra tett szert Latin Amerikában és a Távol-Keleten. Amerikai megpróbálta exportálni demokratikus rendszerét 2008. tavasz 97
