Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2008 (7. évfolyam)
2008 / 4. szám - AFRIKA - Paragi Beáta: Gyerekkatonák Afrikában
Gyerekkatonák Afrikában részt tény az is, hogy azon területeken, ahol a gyerekkatonaság elterjedt jelenség, a gyerek közönséges „áruvá" - és nem egy esetben többszörös csere tárgyává - vált, amely nemcsak kínálatot jelent, de amely iránt a piac bizonyos szereplői keresletet is mutatnak. Az esettanulmányok bizonyítják, hogy bár (gyerek)katonának többnyire nem „jó" lenni, ettől jobb megoldás hiányában még lehet abszolút szükségszerűség. Ebben a megközelítésben a releváns kutatási kérdések közé tartozik, hogy a) milyen sajátos gazdasági, társadalmi, politikai jellemzői vannak azoknak a földrajzi területeknek, ahol a gyerekkatonaság létezik; b) milyenek a gyerekek társadalomban betöltött szerepei, milyen perspektívák állnak előttük, amelyekhez viszonyítva - önkéntes csatlakozás esetén - jobb alternatívát kínál egy fegyveres csoport; c) a fegyveres csoport részéről milyen célok, milyen szervezeti sajátosságok, a vezető(k) személyével összefüggő tényezők magyarázzák a gyerekek fegyveres szervezetekben való befogadását, sok esetben elrablását; illetve összefüggésben a gyerek- és felnőtt munkaerő egymást helyettesítő vagy kiegészítő mivoltával d) mi az az optimális gyerek-felnőtt arány, amellyel a „hadi célok" - még ha nem is feltétlenül államérdekek - realizálhatók.52 Nyugati szemszögből nézve legyenek bármennyire irracionálisak azok a célok, amelyek érdekében gyerekek a korukkal járó kegyetlenséggel fegyvert fognak, többnyire mind a keresleti oldalon (a fegyveres szervezet részéről), mind a kínálati oldalon (adott esetben az önként csatlakozó gyerek részéről) ésszerű magyarázat áll a részvétel hátterében.53 A jelenséget piaci működési mechanizmusok segítségével értelmezve a keresleti és kínálati oldalon található magyarázó változókat - a teljesség igénye nélkül - az alábbiakban lehet összefoglalni: 2. táblázat. A gyerekkatonaság jelenségét magyarázó változók Keresleti oldal (D) Kínálati oldal (S) • olcsó fegyverek gyors proliferációja • a fegyveres szervezetek céljai, tevékenysége (összefüggésben a gyerekek és felnőttek helyettesíthetőségével) • a fegyveres szervezetek adottságai (pl. ideológiai meggyőződése, társadalmi bázisa, szervezeti felépítése) • a fegyveres szervezetek vezetőinek tulajdonságai • a fegyveres szervezetek nyersanyag-bázisa (az ellenőrzésük alatt álló területen álló pénzzé tehető erőforrások mennyisége) • szegénység • oktatási rendszer hiányosságai • háborús környezet; felkelőcsoportok és kormányerők közötti interakciók • menekülttáborok nyitottsága • vallási, etnikai hovatartozás • család (vagy annak hiánya: árvaság) • baráti közösség hatása • unalom • ideológiai okok, meggyőződés • vidéki, elszigetelt közösségek • földhöz való hozzájutás csökkenő lehetőségei (öröklés vagy házasság révén) A szükségszerűen multidiszciplináris megközelítést alkalmazó társadalomtudományi kutatások alapvetően a gyerekkatonaság kínálati oldalára koncentrálnak, vagyis azokra a változókra, amelyek meghatározzák, hogy mennyi gyerek lesz tagja fegyveres cso2008. tél 71