Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2008 (7. évfolyam)
2008 / 1. szám - TÁVOL-KELET - Csoma Mózes: Észak-Korea a kínai szatellit állammá válás útján
Észak-Korea a kínai szatellit állammá válás útján a déli turistacsoportok beutazása az északi országrészbe, és a déli nagyvállalatok nagyarányú működőtőke-befektetéseket hajtottak végre az északi testvérországban. 2000 őszén az amerikai kormányzat is hajlandónak mutatkozott a terrorizmust támogató országok listájának módosítására: ez év októberében még Madeleine Albright amerikai külügyminiszter is ellátogatott Phenjanba, hogy tárgyalásokat folytasson Kim Dzsong II (Kim Jong-il) észak-koreai vezetővel. „A következtetésem az volt, hogy tárgyilagosan kell kezelnünk Kimet, habozás nélkül közvetlen tárgyalásokat kell kezdeni, és kihasználva Eszak- Korea szorult gazdasági helyzetét, meg kell kötni azt az előnyös üzletet, amely biztonságosabbá teszi a térséget és a világot" - írta később az amerikai külügyminiszter.2 A békülékeny hangulatban az észak-koreai vezetést hideg zuhanyként érte a frissen beiktatott George W. Bush amerikai elnök bejelentése, amely az országot a „gonosz tengelyéhez" sorolta. Sőt az amerikai kormányzat a 2001. szeptember 11-i terrortámadások utáni időszakban a nemzetközi terrorizmus elleni harc lehetséges célpontjaként jelölte meg a távol-keleti kommunista országot. Az észak-koreai vezetésnek nagyon kevés eszköze volt az amerikai tárgyalókészség befolyásolására: a jongbjoni atomreaktor látványos újraindítása és a rakétakísérletek folytatása ezek közé tartozik. 2002. október 4-én James Kelly, az Egyesült Államok külügyminisztériumának helyettes államtitkára hivatalos látogatást tett Phenjanban, és a tárgyalásain Kang Szók Dzsu (Kang Seok-ju) külügyminiszter-helyettes utalást tett arra, hogy az ország folytatja a korábban már feladott urándúsítási programját. 2002 decemberében az észak-koreai vezetés a jongbjoni nukleáris létesítmény újramegnyitása mellett döntött, 2003. január 10-én pedig bejelentette az ország kilépését az atomsorompó szerződésből (NPT). A történtek sokkolták a nemzetközi közvéleményt. A sajátos észak-koreai tárgyalótaktika szerint minél nagyobb a feszültség - azaz minél magasabb szinten foglalkoznak az üggyel - annál nagyobb a kedvező megoldás valószínűsége. A realitásokat figyelmen kívül hagyó, vakmerő politikának évezredes gyökerei vannak a megosztott félsziget északi részén. Korea ugyanis már a hidegháború előtt kétezer évvel is megosztott volt: az ókortól a kora középkorig két-három királyság osztozott a félszigeten. A mai KNDK és részben Északkelet-Kína területén egykor elhelyezkedő Kogurjó (Koguryo, i. e. 37—i. sz. 668) királyság hatalmas katonai erejével emelkedett ki a többi államalakulat közül. A koreaiul kima-mindzsok (kima-minjog) néven emlegetett lovas nép még a Kínai Birodalommal is szembeszállt.3 Nem véletlen tehát, hogy a phenjani vezetés büszkén vállalja a folytonosságot: az agitációjában a kilencvenes évek második fele óta hangoztatott Erőteljes Ország (Kangsong Taeguk) kifejezés is erre az örökségre utal.4 A politikai erőfitogtatás persze tényleges fenyegetést is jelent, hisz a távol-keleti ország vezetése az elmúlt évtizedekben számos alkalommal tette félre a nemzetközi jogot, és veszélyeztette súlyosan a térség stabilitását. A KNDK atomprogramja beláthatatlan regionális következményekkel jár. Ha az Egyesült Államok nem tud kiegyezni Eszak-Koreával, akkor a Távol-Kelet gazdasági2008. tavasz 73
