Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2008 (7. évfolyam)
2008 / 1. szám - BALKÁN - Juhász Adrienn Lilla: A boszniai gócpont: a folytonosság és átmenet keresztútjain
A boszniai gócpont: a folytonosság és átmenet keresztútjain társasági Hadsereg (Vojska Republika Srpske - VRS) parancsnoka lett, a Pristina hadtest parancsnokhelyettesi, majd a JNA 9. hadtestének parancsnoki funkcióját töltötte be. Az 1991-es horvátországi háborúban (a Partvonal 91 hadműveletben) már vezérőrnagyként vett részt. A kinevezést 1991. október 4-én kapta, egy nappal Stjepan Mesic akkori jugoszláv elnök mandátumának lejárta után a Milosevic-párti Branko Kostic35 ezredes és ügyvivő elnöktől (a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság de jure felbomlásáig, 1992. június 15-ig). 1992 májusában Mladic Szarajevó ostromának megkezdése után a JNA szarajevói második katonai kerületének parancsnokhelyettesévé avanzsált, pár napra rá pedig parancsnokává. A kinevezéseket továbbra is Branko Rostiétól kapta. Az ellentmondás egyik lehetséges feloldása kézenfekvő: az egyéni és nem a kollektív felelősség elve érvényesül. Az ítéletben azonban a Szerbiaként, illetve a Jugoszláv Szövetségi Köztársaságként megjelölt alperes (mivel az eredeti beterjesztés 1993-ból származik) explicite a központi kormányzatot és az azt megtestesítő Milosevicet jelenti, őt a Nemzetközi Büntetőtörvényszék már eredeti, 2001. november 22-i vádiratában is a genfi konvenciók súlyos megsértésével és népirtás bűntettével vádolta a boszniai háború kapcsán.36 Mindezek alapján az ítélet teljes mértékben félrevezető és vitatható. Tükrözi továbbá a Nemzetközi Bíróság, valamint a Nemzetközi Büntetőtörvényszék közötti súlyos konceptuális szakadékot az állami felelősség fogalmát és kritériumait illetően.37 Egy másik lehetséges feloldás is létezik azonban: az ítélet azzal, hogy el is ítéli Szerbiát, meg nem is, közös narratívateremtő funkciót tölt be, és próbál eltávolodni a polarizáló, csak az egyik vagy csak a másik fél felelősségét hangoztató álláspontoktól. A szerbiai pártok reakcióiból viszont nem éppen a múlttal való felelősségteljes szembenézés olvasható ki. Az újraválasztott Boris Tadic elnök pártja, a Demokrata Párt 2005-ben még elutasította a srebrenicai népirtás beismerését sürgető parlamenti kezdeményezéseket.38 A Nemzetközi Bíróság 2007. február 26-i ítélete után pedig Tadic volt az, aki első körben sürgette a bocsánatkérést Srebrenicáért (ami meg is történt általa). De ezzel egy időben hangsúlyozta azt is, hogy az ítélet végeredményben felmentette Szerbiát a népirtás vádjai alól. A Liberális Demokrata Párt, a Szerbiai Civil Szövetség és a Szociáldemokrata Unió azonban előterjesztett egy parlamenti deklarációtervezetet, amely egyértelműen elítéli a népirtást, valamint konkrét lépéseket sürget az igazság- tétel mielőbbi teljesüléséhez, valamint kezdeményezi egy új társadalmi értékrendszer alapjainak létrehozását Szerbiában. Ez mondható az első olyan kezdeményezésnek a mai szerbiai politikai életben, ami nem relativizál, és nem a tagadásra épül. Kostunica miniszterelnök ehhez képest minden eszközzel igyekezett a bíróság döntését a „Szerbiát nem ítélték el" konklúzióra redukálni. Kostunica a Nasa Borba (A Mi Harcunk) és a Politika hasábjain 1995. július 13-án (közvetlenül a srebrenicai vérengzés után) úgy nyilatkozott, hogy a VRS srebrenicai akciója védekező hadművelet volt.39 Kostunica álláspontja mit sem változott azóta: kijelentette, hogy ha a parlament napirendjére kerül a deklaráció, ragaszkodni fog ahhoz, hogy az a bosnyákok által Srebrenicában elköve2008. tavasz 55
