Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2008 (7. évfolyam)
2008 / 1. szám - BALKÁN - Juhász Adrienn Lilla: A boszniai gócpont: a folytonosság és átmenet keresztútjain
A boszniai gócpont: a folytonosság és átmenet keresztútjain szavazás-retorika viszont már most érinthetetlenné tette a Dodik-kormányzatot, méghozzá azért, mert végeredményben nem az elszakadással, hanem egy demokratikus eszközzel, népszavazás kiírásával fenyeget (azt a látszatot keltve, hogy létezik működő politikai démosz), vagyis Dodik nem szeparatista, hanem demokráciapárti vezető. A minden államalkotó népcsoport politikai vezetését megillető kormányzati vétóval való fenyegetés 2007. október 19. után értelmét vesztette: Lajcak, megszüntetendő a vétó által intézményesült döntéshozatali paralízist, gyakorlatilag kiürítette ezt a jogot azáltal, hogy kötelezővé tette a döntéshozatalt. Végeredményben az derül ki, hogy magának Koszovónak lényegében mindehhez semmi köze nincs. A deklaráció beemelte ugyan Koszovó elismerésének kérdését, ez azonban mindössze a tétnövelés eszköze, nyilvánvalóan azzal a céllal is, hogy némi látszatempíriát szolgáltasson a precedenssel riogató belgrádi politikai nyilatkozatok és elemzések számára.16 Annak a tesztje, hogy képes lesz-e az RS mint „egy az egyben" entitás ráerőltetni akaratát az egész államra, illetve ő maga is megosztani a föderáció bosnyák és horvát politikai erőit a napirenden tartott entitáskérdéssel. Dodik, kihasználva az EU Balkán-politikájának koncepcionális hiányosságait, igyekszik kiprovokálni a nemzetközi igazgatás átformálását (elsősorban megszabadulva a Bonn Poioersként ismert kényszer- és szankciós mechanizmustól), intervenciós mozgásterének, mandátumának (ez az OHR-EUSR17- átmenet elvéből is következik), szerepének és hitelének (további) csökkenését. A daytoni struktúra entitáselvű megosztottságához azonban nem akar hozzányúlni. Ezt szolgálja a „nem teljesítéses szuverenitásnövelés" politikája is, amely szintén nem a jövőbeni megbékélés szándékát jelzi. A nem teljesítés eszközei közé tartozik a daytoni megállapodásban foglaltak végrehajtásának blokkolása, látszat-eredmények felmutatása, valamint a népszerűtlen reformok, intézkedések főképviselői hatáskörbe való (vissza)utalása,18 mindez párhuzamosan a további decentralizáció irányába való nyomással (a szerb entitás és a horvát politikai elit részéről). Figyelemfelkeltő továbbá, hogy Dodik pártja, a Független Szociáldemokraták Szövetsége (Stranka Nezavisnih Socijaldemokrata - SNSD) „a nemzetközi beavatkozás helyett a belső dialógus és megegyezés feltételeinek megteremtését"19 követeli, ebben ugyanis burkoltan benne foglaltatik a vád, hogy a nemzetközi igazgatás megosztó politikát folytat. A boszniai nemzetközi jelenlét hitelét szántszándékkal romboló diskurzusok, valamint az OHR kényszerpotenciáljának és elrettentő erejének fokozatos gyengülése, a támogató, demonstratív fegyveres erők hiánya, a disengagement és másik pólusként a represszív szuperhatalmi retorika is mind-mind az etnonacionalista hívószavakat erősítik. A politikai elit számára a leginkább elérhető szimbólumokat pedig mindig a legutóbbi háború szolgáltatja, vagy ahogyan Ivan Colovic politikai antropológus írja: a politikai, vallási, etnikai stb. „vállalkozók" gyakorlatában nyomon követhető hogyan idézik meg a halottakat, hogy a még élők politikai céljait szolgálják.20 A szerb (és szerbiai) politikai elitnek Dayton vagy legalábbis annak etnoterritoriális elve végeredményben sikertörténet. Az 1992 júniusára teljesültnek tekinthető boszniai 2008. tavasz 51
