Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2008 (7. évfolyam)
2008 / 2. szám - EURÓPAI UNIÓ - Kántor Zoltán: A nemzet kérdése a nemzetközi porondon
A nemzet kérdése a nemzetközi porondon a „rossz" kulturális nemzettel, illetve nacionalizmussal. Mindezek a tipológiák az elméleti korszak ellőtt születtek, amikor még nem állt rendelkezésünkre a nacionalizmus kialakulást magyarázó elmélet.19 Alain Dieckhoff a polgári és a kulturális nemzetfelfogásokat a következőféleképp határozza meg: „a polgári nemzetet a polgárok szabad szövetségeként, racionális és önkéntes politikai konstrukcióként jellemezhetjük - ez a francia nemzetfelfogás alapja, melyet a felvilágosodás filozófusai alkottak meg, és a francia forradalom hívott életre. A kulturális nemzet egy történeti közösség megtestesülése, egy identitásérzés kifejeződése, egy természetes rend megnyilvánulása, amely a német eszmény alapja. Ezt a romantikusok vallottak magukénak, és a Második, illetve a Harmadik Birodalomban öltött testet."20 Ez utóbbi megközelítés etnokulturálisan határozza meg a nemzetet, a közös nyelvre és kultúrára helyezi a hangsúlyt, az előbbi pedig az egy állam területén élőket tekinti egyazon nemzet tagjainak. E röviden ismertetett tipológiák azonban csak a társadalomtudományi kategóriaként valójában igen nehezen megragadható nemzet fogalmának tisztázására törekednek. A kérdés lényegéhez a tipológiák alkotása nem visz közelebb. Megkockáztathatjuk, hogy ezek a tipológiák több zavart okoztak, mint amennyivel a kérdésről való gondolkodást segítették. Egyrészt megerősítették azt a szemléletet, hogy a nemzet központi kategória, ténylegesen létező entitás, másrészt leegyszerűsítő kategóriát alkottak, amely a kérdésről való tudományos gondolkodást mind a mai napig gátolja.21 Bármennyire is pontosítanánk a két fogalmat, a társadalmi jelenségek, a politikai átalakulás megértéséhez nem vinne közelebb. Minden bizonnyal célszerűbb a nacionalizmust, nacionalizmusokat - folyamatot, intézményesülést - elemezni, hisz így érthető meg a társadalmi átalakulás, a különböző - állami, kisebbségi, anyaországi - politikák.22 A különböző tipológiák sematikus használata helyett gyümölcsözőbb megvizsgálni, hogyan alakult ki egy adott nacionalizmus, egy adott nemzetfelfogás, amiből jobban megérthetjük, hogy az adott állam miért preferálja inkább az egyik vagy a másik felfogást. Szinte egyértelmű, hogy egy társadalmi átalakulás eredményeként kialakuló nacionalizmus miért közelíti inkább a politikai modellt, és egy felülről kezdeményezett, a saját nyelvet, a saját kultúrát központba helyező nemzetépítés miért áll a kulturális modellhez közelebb. Habár a jog nem vindikálja magának az autoritást a nemzet meghatározásának tekintetében, jogi jellegű szövegekben rendszeresen megjelenik. Az alkotmányokban gyakran találunk utalást arra, hogy egy adott állam, hogyan viszonyul a nemzeti kérdéshez, milyen nemzetfelfogással legitimálja magát. Az állampolgársági törvények, valamint a „státustörvények is operálnak a nemzet fogalmával. Nézetem szerint téves ezeket a dokumentumokat pusztán jogi szövegeknek tekinteni, hisz céljuk elsősorban politikai. A státustörvény kapcsán két neves jogász is úgy látja, hogy a jog nem megfelelő eszköz a nemzethez való tartozás meghatározására. Varga Attila helyesen mutat rá, hogy „a jog általában, illetve a jogszabályok nem alkalmasak arra, hogy meghatározzák 2008. nyár 47
